Leonardo kínai anyja lenne a Mona Lisa?
2014. december 4. 19:37
Bár hajmeresztő elméleteknek eddig sem voltunk híján Leonardo da Vinci világhírű olajfestménye, a Mona Lisa kapcsán, de egy olasz történész a minap az eddigieken is túltett: szerinte a reneszánsz mester kínai, rabszolgasorba taszított anyjáról mintázta a La Giocondát, így ő maga is félig távol-keleti származású.
Korábban
Leonardo da Vinci 1503 és 1506 között festette Mona Lisa című portréját, amelynek modellje a művészettörténészek szerint a firenzei selyemkereskedő, Francesco del Giocondo felesége, Lisa Gherardini volt, akit az olaszok Giocondaként is emlegetnek. A párizsi Louvre-ban megtekinthető, kalandos sorsú alkotást Giorgio Vasari olasz művészettörténész nevezte el Mona Lisának.
Hogy időről időre mégis felröppennek teljesen megalapozatlan teóriák Mona Lisa kilétét illetően, teljes érthető, lévén hogy a művészettörténet talán legismertebb festményéről van szó, amelyet Leonardo soha nem nevezett el. Ilyen, kevésbé a tényeken, mint inkább spekulációkon alapuló teória, hogy a La Gioconda a festő önarcképe, vagy egyik férfi szeretője női álruhában - utóbbi mellett szólhat, hogy Leonardo egészen 1519-ben bekövetkező haláláig magánál tartotta a képet a franciaországi Amboise melletti Clos Lucé-ban.
Rajtuk is próbált túllicitálni Angelo Paratico Hongkongban élő olasz származású történész-regényíró, aki a minap arról beszélt, hogy a reneszánsz mester kínai származású, rabszolgasorba taszított anyjáról mintázta a La Giocondát. Ha merész felvetése helytálló, akkor a reneszánsz polihisztor félig kínai származású.
A hongkongi South China Morning Postnak nyilatkozva Paratico elmondta: Leonardo apja, a Vinci város jegyzőjeként dolgozó ser Pierónak volt egy gazdag kínai ügyfele, aki a Távol-Keletről magával hozott egy Caterina nevű rabszolgát. Caterina - így hívták az itáliai festő paraszti származású anyját - neve a Leonardo születése (1452) után keletkezett forrásokban már nem szerepel. "Ettől kezdve nem dolgozott ott. A reneszánsz idején az olyan területeken, mint Spanyolország vagy Itália, rengeteg, a Távol-Keletről érkező rabszolga élt" - adott egy homályos magyarázatot Paratico.
Leonardo da Vinci: egy elveszett kínai tudós a reneszánsz Itáliában című, megjelenés előtt álló könyvében idézi Sigmund Freud osztrák neurológust, aki 1910-ben vetette fel, hogy a Mona Lisát a mester tulajdon anyjáról mintázta - erre utalnak arcvonásai. Szintén árulkodó a nőalak mögötti tájkép, amelyben szintén kínai jegyeket vélt felfedezni. Paratico szerint elméletét az is alátámasztja, hogy Leonardo bal kézzel, tükörírással írt, és vegetáriánus volt, ami felettébb szokatlan volt a korabeli Itáliában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.