Legbrutálisabb gyilkosságával örökre beírta magát a történelembe Hasfelmetsző Jack
2021. március 16. 14:38 Múlt-kor
Korábban
Életút fehér foltokkal
Eddowes 1842-ben született egy bádogos lányaként, korai életéről azonban igen keveset tudni, mivel a különböző korabeli hírlapok már akkoriban is jelentős mértékben különböző beszámolókat adtak róla. Habár nyilvánvalóan anyagi nehézségekkel küzdött, barátai és családja „nagyon jókedvű nőként” jellemezték, aki gyakran fakadt dalra.
Bár egyes cikkek „prostituáltként” írták le, rokonai váltig állították, hogy Eddowes nem volt szexmunkás. Azt azonban sokan elismerték: alkoholproblémái voltak.
1888. szeptember 29-én, a gyilkosság előtti napon Eddowes úgy tervezte, Bermondseybe utazik, hogy pénzt kérjen kölcsön lányától. Élettársa, egy John Kelly nevű férfi délután köszönt el tőle, és estére várta haza.
A The Star című lapnak adott október 3-ai interjúban Kelly azt mondta. „Amikor este nem jött haza, nem aggódtam, gondoltam, lánya ott marasztalta vasárnapra.” A férfi nem tudhatta, hogy soha többé nem látja Eddowst.
Még aznap este fél kilenc körül egy Louis Robinson nevű rendőr egy kisebb embertömegre lett figyelmes, akik egy részegen a földön fekvő nő körül bámészkodtak. A nő Eddowes volt, aki néhány órával korábban indult el otthonról. Robinson bevitte a nőt a bishopsgate-i rendőrőrsre, hogy őrizetben józanodjon ki.
Éjjel negyed egykor Eddowes már ébren volt, és énekelni kezdett, majd panaszkodott letartóztatása miatt, azon siránkozva, hogy bajba kerül otthon. Végül éjjel egy óra körül szabadon engedték – éppen akkortájt, amikor a járőrök rátaláltak Elizabeth Stride holttestére.
Eddowes nem tudhatta, hogy a Hasfelmetsző aznap este már gyilkolt, de mivel majdnem rajtakapták, és menekülnie kellett, nem volt ideje megcsonkítani a testet úgy, mint korábbi áldozataiéit. Így aztán amikor meglátta Eddowest a Mitre tér felé botorkálni, biztosra ment, és akkor csapott le, amikor senki sem figyelt oda.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.