Lába kelt a katari sejk indiai kincseinek a velencei Dózse-palotából
2018. január 5. 12:08 MTI
A kiállítás látogatói közé vegyült tolvajok több millió euró értékű ékszereket loptak el az indiai kézművesség csodáit bemutató kiállításról a velencei Dózse-palotában. A mogulok és maharadzsák kincsei című kiállítást a katari emír másodszülött fiának, Hamad bin Abdulláh asz-Száni sejknek a gyűjteményéből rendezték.
Korábban
A rendőrség közlése szerint legkevesebb két tolvaj vegyült a látogatók közé, miközben az egyik őrködött, a másik kinyitotta a tárlót és kiemelt egy arany brosst és egy pár fülbevalót. A mogulok és maharadzsák kincsei című kiállítást a katari emír másodszülött fiának, Hamad bin Abdulláh asz-Száni sejknek a gyűjteményéből rendezték meg a Dózse-palotában, a lopás a tárlat zárónapján történt.
A rendőrség feltételezi, hogy a tolvajok egy nagyobb bűnbandához tartoznak. Sikerült nekik a palota riasztórendszerét úgy megváltoztatni, hogy csak az után szólalt meg, amikor már távoztak a palotából. „Nagyon profi bűnözőkről van szó, akik meg tudtak lógni annak ellenére, hogy a Dózse-palota riasztórendszere nagyon fejlett technológiájú” - hangoztatta Vito Gagliardi, Velence rendőrfőnöke.
A gyémántból, aranyból és platinából készült ékszerek vámértékét ugyan 30 ezer euróban állapították meg, de jóval értékesebbek, több millió eurót érhetnek - tette hozzá a rendőrfőnök.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap