Továbbra sincs nyoma a 20. század egyik legnagyobb műkincsrablásában eltűnt képeknek
2018. január 2. 15:39 MTI
2017 utolsó napján éjfélkor lejárt a 10 millió dolláros nyomravezetői díj minden idők egyik legnagyobb műkincsrablási ügyében. 1990. március 18-án ismeretlen tettesek csaknem félmilliárd dollár értékben loptak el festményeket a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumból, az alkotásokat, köztük Rembrandt egyetlen ismert tengeri képét a mai napig nem találják, helyük azóta is üresen áll.
Korábban
Az intézmény közvetlenül a bűncselekmény után egymillió dolláros jutalmat tűzött ki, amelyet 1997-ben ötmillióra, majd az idén tavasszal tízmillióra emelt. A múzeum szerint ez a legmagasabb nyomravezetői jutalom, amelyet magánintézmény valaha felajánlott.
Egyelőre úgy tűnik, hiába, ami nagy csalódás az intézmény mellett az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) is. Mindketten abban reménykedtek, hogy a kétszeresére emelt összeg majd segít új nyomokra találni. Vissza akarjuk kapni a festményeinket - mondta Kathy Sharpless, a múzeum szóvivője.
A rendőrnek öltözött két tettes 13 képet vitt magával, köztük Rembrandt Krisztus a viharban a Galileai-tengeren című alkotását, Vermeer A koncert című munkáját - egyikét a 17. századi holland festő kevesebb mint negyven ismert művének - vagy épp Manet és Degas egy-egy képét.
Az FBI 2013-ban közölte, hogy azonosítottak két gyanúsítottat. A bűncselekmény azonban addigra már elévült, és nem voltak a képek birtokában. Két évvel később tudatták, hogy a bostoni férfiak, akik kapcsolatban álltak a szervezett bűnözői csoportokkal, meghaltak. A hatóság szerint a képeket a maffián keresztül Connecticut államba, majd Philadelphiába juttatták, de ott kihűlt a nyom. A múzeum többször hangsúlyozta, hogy nem az elkövetők kiléte izgatja, hanem az, hogy visszakapják a műveket.
Közben Arthur Brand holland műkincsnyomozó állítja, beszélt egykori rendőrökkel, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű terrorszervezet korábbi tagjaival és másokkal, és ez alapján meggyőződése, hogy egyre közelebb jut a rejtély megoldásához. „Ki fog derülni az igazság, ebben teljesen biztos vagyok. Az egyetlen kérdés, hogy a képek vajon léteznek-e még” – idézte az AP amerikai hírügynökség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap