Korábban ismeretlen Nazca-vonalak kerültek elő
2018. április 10. 10:57 MTI
Több mint ötven, korábban ismeretlen ábrát, geoglifát fedeztek fel helyi régészek a perui Nazca-sivatagban, a világhírű Nazca-vonalak feltérképezése közben. A szakemberek szerint az újonnan felfedezett vonalak egy része még a Nazca kultúra (i. sz. 200-700) előtt, a paracas és a topara kultúrák idején, i.e. 500 és i. sz. 200 között keletkezhetett - írja a National Geographic.
Korábban
Az eddig ismert Nazca-vonalak csupán felülről láthatóak, a paracas nép azonban a hegyoldalakba véste műveit - sok emberi alakzatokat készített -, hogy a lenti falvakból is látni lehessen őket. „A figurák többsége harcos” - mondta Luis Jaime Castillo Butters perui régész, aki maga is részt vett az ábrák felfedezésében. Hozzátette: „ezek a vonalak egy bizonyos távolságból már észrevehetőek voltak, vagyis az emberek látták őket, ám idővel teljesen eltűntek”.
A Nazca-vonalak a világ egyik nagy régészeti rejtélyének számítanak. A gigantikus mértani alakzatok, monumentális állatfigurák és nyílegyenes vonalak Peru egy félreeső vidékén, Limától nagyjából 400 kilométerre délre, a Pampas de Jumana nevű fennsíkon terülnek el 750 négyzetkilométeren. Az ábrák elkészítéséhez Peru ősi lakói kövekkel jelölték meg a vonalak végeit, majd lekaparták a talajról a felszíni vörös kavicsréteget, hogy feltáruljon az alatta fekvő halványsárga kőzet.
A tudósok ugyan még ma sem biztosak benne, hogy miért készültek a rajzok, de feltehetőleg rituális céllal alkották meg őket. A Nazca-vonalakat az UNESCO 1994-ben vette fel a világörökségi listára. Idén januárban egy eltévedt kamion rongálta meg a híres vonalak egy részét, amikor a tiltó táblák ellenére a fennsíkra hajtott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.