Kivétel nélkül szerették az amerikai vadászpilóták az ászcsináló Pokolmacskát
2021. október 8. 08:06 Múlt-kor
Korábban
A Bikini-atolltól az uruguayi haditengerészetig
Az amerikai haditengerészeti repülők közül a Hellcat mellett a Vought F-4U Corsair is kiemelkedett, és a szakértők véleménye még ma is megoszlik azzal kapcsolatban, hogy melyik volt jobb repülőgép (a többség azért a Hellcat mellett teszi le a voksát).
A két gép esetében már megtervezésük irányelveiben is komoly eltérések mutatkoztak. A Hellcatnél a kiemelkedő teljesítmény mellett a könnyű kezelhetőségre és karbantarthatóságra is nagy hangsúlyt helyeztek, míg a Corsair esetében a teljesítmény maximalizálása volt a tervezők célja.
Nem véletlen tehát, hogy míg a pilóták a Corsair esetében a kirobbanó erőt emelték ki, addig a Hellcat tekintetében a biztonságot hangsúlyozták. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ár-érték arány tekintetében a Hellcat győzött: három „Zeroölő” előállítási költségeiből mindössze két Corsairt tudtak megépíteni.
A Hellcatek a második világháború után jelentősen veszítettek jelentőségükből. Az USA-ban a Grumman F8F Bearcatek váltották fel a gépeket, azonban tartalékosok és kiképzőalakulatok 1954-ig még repültek velük.
A Hellcateket a koreai háborúban is bevetették, rádió-távirányításúvá alakított változataikat pedig levegőminta-gyűjtés céljából az 1946-ban a Bikini-atollnál zajló atomkísérletekben is felhasználták.
Néhány gépet a második világháború után franciák szereztek meg, akik az indokínai háború mellett még Algériában is vetettek be Hellcateket. A Zeroölő utolsó bevetésére 1960-ban, az uruguayi flotta kötelékében került sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap