Kis híján meghiúsította az első hazai filmvetítést Ferenc József „fejvesztése”
2022. május 10. 13:25 Múlt-kor
Korábban
A mozi intézményesülése
A sikeren felbuzdulva az első, kizárólag mozizás céljára bérelt helyiséget Sziklai Zsigmond nyitotta meg Ikonográf néven az Andrássy út 41. szám alatt 1896 júniusában, egy korábbi kalapüzlet helyén.
A berendezés és a küllem nem volt elég vonzó az előkelő közönségnek, így kudarc lett a kísérlet vége. Ennek oka, hogy a „csacska” rövid filmjeleneteknek igen alacsony volt a társadalmi megbecsültsége, ugyanúgy mutatványnak tekintették őket, mint a bűvészek játékát.
Ennek bizonyítéka, hogy a kávéházi mozi, a sátormozi és a bódémozi látogatottabb volt az egyszerűbb emberek körében, a cselédek kezdetben kifejezetten lelkes rajongói voltak az előadásoknak (fontos helyszín volt Décsi Gyula Mozgókép-Otthona a Városligetben). Igazán „sikk” – minden társadalmi réteg egyetértésével – csak az 1910-es évektől lett a mozizás, ezután kezdtek bele az igazi kőmozik építésébe.
Az első magyar filmre sem kellett sokat várni. 1900-ban az Uránia Tudományos Egyesület létrehozta az Uránia Magyar Tudományos Színházat azzal a céllal, hogy ismeretterjesztő előadásokat népszerűsítsenek. Az első magyar alkotás, A táncz, Zitkovszky Béla rendezésében és Pekár Gyula forgatókönyve alapján készült.
A táncz című film fennmaradt kockái a Vasárnapi Ujság 1901. április 14-i számában
Érdemes megfigyelni, hogy a kevesebb mint 5 évvel későbbi tudósítás hangneme mennyire eltért az első, millenniumi alkalomtól. A Magyar Nemzet 1901. május 1-i számában (20. évfolyam 114. szám) részletesen beszámolt a látottakról, a tudósító legalább már értette a mozgókép elméletét, nem csak ámult az újdonságra, bár a filmet még itt is inkább színházi minőségében értékelte (természetesen a nemzeti büszkeség érzetével, mégis csak az első magyar filmről volt szó):
„Három heti szünet után ma nyitják meg újból az Urániát azzal a müvel, a melyre három hónap óta megfeszített erővel készült a szinház s a mely nagy arányaival, gazdag felszerelésével, irodalmi magas színvonalával bizonyára sokáig a műsoron tartja majd magát.”
A tudósító részletesen leírta a három felvonás menetét (az első a görögökről, Rómáról, a középkorról; a második a 16. és 18. század között tartó aranykorszakról; a harmadik már a magyar táncokról, a körmagyarról, csárdásról, balettről és palotásról szólt) és értékelte is őket, a harmadik felvonásról ezt írta:
„A III. és utolsó felvonásban a kinematogrammok még sűrűbben következnek. Három nevezetes tánczról egyelőre le kell mondani: Blaháné, Pálmay és Fedák Sári tánczáról; mindhármat azonban mennél előbb pótolják majd. így is tizenhárom mozgókép van ebben a felvonásban s ezek közül is alig egy-kettő külföldi, a többi mind saját felvétele az Urániának, mindeniken teljesen felismerhetők magyar művészeink és művésznőink.”
Mindössze 5 év alatt hatalmas fejlődési ívet járt be a mozi története a teljes ismeretlenségtől az első hazai alkotás bemutatásáig. A kalandos utazás első évtizedeiben az iparágat a kapitalista szabad verseny viszonyai jellemezték, noha a mozi eleinte csak a fővárosban volt jelen, és csak később terjedt el vidéken is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap