Kínában él egy elszigetelt törzs, ahol a nők irányítanak
2018. november 30. 15:07 Múlt-kor
Korábban
Egyedi hitvilág
A férfiak a női irányítás ellenére nem szorulnak a társadalom perifériájára: ők felelnek a távolabbi helyekkel való kereskedelemért, a házak építéséért, a földművelésért és a halászatért. A nők a ház körüli munkákat végzik, egyetlen eset kivételével: a moszuók vallásában a halál is a férfiak területe, ezért amikor temetési szertartásra kerül sor, a férfiak veszik át az ételkészítés feladatát. Kizárólag férfiakból lehetnek a „dabák” is, a moszuók sámánpapjai.
A moszuó vallás központi alakja egy anyaistennő (ők az egyetlen nép a térségben, akiknél ez nem valamilyen harcos istenség), és fontos az állatvilággal való jó kapcsolat is. Kína különféle kultúráiban a külvilág által leggyakrabban elítélt gyakorlat a kutyák ételként való elfogyasztása, ez azonban a moszuóknál kizárt dolog: a kutyák a legszentebb állatok közé tartoznak hitvilágukban. A monda szerint réges-régen a kutyák körülbelül 60 évig éltek, míg az emberek mindössze 13 évig. Az emberek rövidnek találták ezt az élettartamot, és ezért „cseréltek” a kutyákkal – cserébe vallásos tisztelet illeti a négylábúakat. A kutyákat sohasem ölik meg, és még a 13 éves korban tartott felnőtté válási ceremóniában is van szerepük: a felnőtté váló gyermek a család kutyái előtt imádkozik.
A moszuók mindennapjaiban saját hitüknél azonban a tibeti buddhizmus általuk átvett formája játszik nagyobb szerepet. Az egynél több fiúgyermekkel bíró háztartásokból az egyik fiút általában el is küldik szerzetesnek. A moszuók körében a lámák imádkoznak a halottakért és hálaimákat is mondanak, emellett mind világi, mind vallási oktatást nyújtanak a gyermekeknek, és tanácsadást a felnőtteknek. A moszuóknak rendszerint van egy saját „élő Buddhájuk”, akit valamely tibeti vallási vezető reinkarnációjának tartanak. A legtöbb otthonban ott van a központi tűzhely közelében valamely buddhista istenség szobra, amely előtt hagynak egy apró áldozatot étkezésekkor.
Napjainkban a legnagyobb veszélyt a modernizálódó Kína egyre nagyobb mértékű terjeszkedése jelenti a távoli vidékeken is, mint amilyen a Lugu-tóé. Az egyre nagyobb sebességre kapcsoló társadalom könnyen asszimilálhatja az olyan, a kínai lakosság egészéhez viszonyítva apró kultúrákat, mint amilyen a moszuó is.
Az ifjabb nemzedékek körében már megkezdődött az elvándorlás, és az utóbbi néhány évben – a különleges kultúra növekvő hírnevére építve – az állam egyre nagyobb összegeket fektet a turizmus kiépítésébe, ami szintén árthat a moszuó kultúrának, mesterkélt és színpadias játékká redukálva azt. A fő településen, Luosúban néhány év leforgása alatt szállodák, éttermek, karaoke bárok és kaszinók sora jött létre, és a prostitúció is virágzásnak indult. Hogy e fejlemények milyen hatással lesznek hosszú távon a moszuók egyedülálló kultúrájára és társadalmára, még a jövő zenéje.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta 19:05
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap