Kicsapongásai miatt HIV-tesztre küldhette a felesége Bill Clintont
2015. december 1. 10:35 MTI
Már hetekkel a megjelenése előtt szenzációként tárgyalják egyes lapok a Clinton-házapár magánéltetét tárgyaló új könyv állításait, többek között azt, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök olyan rosszéletű volt, hogy a felesége, Hillary HIV-tesztet végeztetett nála, és mindketten fellélegeztek, amikor az eredmény negatív lett. A Clinton házaspár képviselője abszurdnak nevezte az állításokat.
Korábban
Darwin Porter és Danforth Price Bill & Hillary: So This Is That Thing Called Love (Bill és Hillary: szóval ez az a dolog, amit szerelemnek hívnak) című könyve december 21-én jelenik meg, de az amerikai lapok máris szemezgetik belőle a legpikánsabbnak tartott részeket, így azt is, hogy Hillary aggodalmaskodott, mert tudomása szerint Bill nem kedveli a biztonságos szexet.
A Clinton-házaspár politikai karrierjét és magánéletét tárgyaló könyv egyik állítása szerint Bill Clinton beleszeretett Jacqueline Kennedy Onassisbe, John F. Kennedy néhai elnök özvegyébe is. A könyv szerzői azt állítják, hogy Clinton megpróbálta meghódítani Jackie-t, amikor az özvegy New York-i lakásában vendégeskedett. Jackie Kennedy erről állítólag a barátnőjének, Katharine Grahamnak mesélt, aki nemcsak a washingtoni társasági élet egyik nagyasszonya, hanem a nagy tekintélyű The Washington Post kiadója és tulajdonosa is volt.
Graham elmesélte Truman Capote-nek, aki nem tartotta magában az információt. Ő idézte az özvegyet, aki így fogalmazott: "Nagyon hízelgő volt, hogy ennyire tetszettem Billnek, de hát ő éppen olyan volt, mint Jack (Kennedy), aki nem volt hajlandó nemleges választ elfogadni. Attól a naptól kezdve nem szerettem egyedül maradni vele". A Clinton-házaspár egyik képviselője csak ennyit reagált a könyvre: "lehetne azt idézni tőlem, hogy kacagtam ennyi abszurditás hallatán?".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.