Két őrült, vérszomjas francia tiszttől rettegett Nyugat-Afrika a 19. század végén
2020. július 15. 18:39 Múlt-kor
1898-ban, az európai gyarmatosítás csúcsán Francia Nyugat-Afrikában két katonatiszt több száz négyzetkilométernyi területen hajtott végre hajmeresztően brutális tetteket. Paul Voulet és Julien Chanoine csaknem egy éven át tartó „hadjáratát” a gyarmati korszak legvéresebb eseménysorozatai közt tartják számon.
Korábban
Civilizáló küldetés
A két tiszt erőszakossága, amely idővel a valóságos barbárságig süllyedt, még a korabeli Európa harcias közvéleményét is megdöbbentette, és örökre sötét foltot hagyott azon a népszerű érvelésen, hogy Franciaország „civilizáló küldetésen” volt Afrikában.
Az 1898 nyár végén Dakarból, a mai Szenegál fővárosából kelet felé elinduló expedíció kijelölt feladata a mai Csád és Niger területének, pontosabban a Csád-medencének a francia irányítás alá vonása volt. Ennek során a francia vezetés abban reménykedett, fontos hírszerzési információkhoz is sikerül jutni, továbbá lehetségessé válik összekapcsolni Francia Szudánt (a mai Malit) a térség többi francia gyarmatával.
A misszió nem jött létre egykönnyen: a francia haderő éppen a kínos, antiszemita indíttatásból hibásan lefolytatott Dreyfus-kémügyből próbált kilábalni, és mind a gyarmati, mind a katonai vezetésnek számos nagyobb gondja volt a Csád-medence irányítás alá vonásánál.
Mindazonáltal Voulet százados és jobbkeze, Julien Chanoine hadnagy elérte a szándékuk szerint karrierépítő küldetés elindítását. A gyarmatügyi minisztérium mindössze azt az utasítást adta nekik, hogy a szóban forgó területre terjesszék ki a francia „védelmet”.
Voulet – aki egyébként orvoscsaládból származott – már bizonyította vérszomjasságát a mai Burkina Faso francia elfoglalása idején, Chanoine pedig édesapján – egy magas rangú tábornokon, későbbi hadügyminiszteren – keresztül némi protekciót is képes volt biztosítani felettesének.
A küldetés nem indult valami fényesen: a Voulet által követelt francia katonák helyett 50 szenegáli lövészt és 20, szintén helyi toborzású szpáhit (könnyűlovast) bocsátottak a rendelkezésére, ezt a százados további 400 főnyi kényszersorozott segédcsapattal, valamint 800, szintén nem önkéntesen szolgáló hordárral egészítette ki.
A küldetést részben a francia adófizetők, részben magánbefektetők pénzéből finanszírozták, azonban a biztosított összeg nem volt elegendő ennyi ember ellátására, így már a sivatagi menet kezdetén élelmezési gondokba ütköztek. Voulet a több száz demoralizált katonának egyetlen dolgot ígérhetett fizetségül: zsákmányt és rabszolgákat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.