Kerékbe törés, tüzes korona és kannibalizmus – 10 brutális kínhalál a középkorból
2017. július 19. 12:39
Korábban
A parasztkirály koronázása
Az 1514-es magyarországi parasztfelkelést vezető Dózsa György sorsa kétségtelenül előkelő helyet foglal el a legkegyetlenebb középkori kivégzések sorában. A székely lófőből lett parasztvezért a mohácsi csatát követően királlyá választott Szapolyai János erdélyi vajda seregei győzték le Temesvár mellett és öccsével együtt elfogták. A kivégzés során egy valóságos „koronázást” rendeztek Dózsa számára.
Fejébe egy felhevített tüzesvas koronát nyomtak, kezébe pedig egy szintén forró vasjogart helyeztek. Bár a 19. században elterjedt legenda, miszerint egy lassan felhevített trónszék is szerepet játszott a kivégzésben, valószínűleg nem igaz, de az esemény legkegyetlenebb része valószínűleg nem is ez volt. Dózsa katonáit ugyanis arra kényszerítették, hogy fogukkal marcangolják le a húst vezérük testéről. A lázadó parasztvezér ezt követően a Szent Istvánnal szembeszálló Koppány sorsában osztozott: holttestét felnégyelték és az ország különböző pontjaiban elrettentésképpen közszemlére tették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap