Kalózból lett az angol parlament tagja Drake kapitány
2024. április 10. 14:20 Múlt-kor
A 16. század második fele a felfedezések kiteljesedésének a kora, amikor Spanyolország a hatalma csúcsán volt, és úgy tűnt, hogy nincs erő, amely megállíthatná a gyarmatain bányászott arany révén döbbenetesen gazdaggá váló birodalmat. Ám a protestáns-katolikus ellentét által szabdalt Angol Királyság éppen ebben az időben veszi át az uralmat a tengereken, amit részben azoknak a kereskedelmi vállalkozásoknak köszönhetett, amelyek egy akkoriban igen jövedelmező üzletágba, a kalózkodásba fektettek be. Közülük a legnagyobb sikert kétségtelenül Francis Drake aratta.
Sir Francis Drake portréja
Korábban
Protestánsok, katolikusok, Drake-ek
A protestantizmus és a katolicizmus küzdelme meghatározta Anglia 16. századi történetét. VIII. Henrik 1534-ben magát nyilvánította az egyház fejévé, hogy elválhasson az öregedő feleségétől, Aragóniai Katalintól, és elvehesse Boleyn Annát, akitől azt remélte, hogy fiút szül neki, és ezzel fennmaradhat a Tudor-dinasztia.
A király maga is ingadozott a katolikus és a protestáns hitelvek között, de a gyermekei hasonlóképpen jártak. A Henriket követő fia, VI. Eduárd, csak rövid ideig uralkodott, az Aragóniai Katalintól született lánya, Mária viszont elkötelezett katolikus volt, míg a későbbi I. Erzsébet királynő, aki Boleyn Anna lánya volt, a protestánsokkal szimpatizált.
Francis Drake egy protestáns családban látta meg a napvilágot, de hogy pontosan mikor, azt nem tudjuk, mivel hivatalos feljegyzés a születéséről nem maradt fent, és a későbbiekben az életkorával kapcsolatban ellentmondó információk terjedtek el.
Drake szobra
Apja földművelőként dolgozott, majd később diakónus és lelkész lett Kentben, ahová azért menekültek, mert korábbi, devonshire-i lakhelyükön 1549-ben egy katolikus felkelés tört ki VI. Eduárd uralma ellen.
A 13 éves Francist az apja beajánlotta egy közeli ismerősének, aki a francia partok mentén kereskedett. Drake hajósinasként kezdte, de a kapitány később annyira elégedett volt vele, hogy, gyermektelen lévén, a halála után Drake-re hagyta a hajóját.
Drake 23 évesen eladta a hajót, és betársult másodunokatestvére, John Hawkins vállalkozásába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.