Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján
2024. szeptember 23. 12:20 MTI
Izgalmas és változatos programokkal, több mint négyszáz rendezvénnyel várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján szeptember 27-én és 28-án – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Kutatók éjszakája a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékén 2023-ban (Kép forrása: Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszék)
Korábban
A közlemény szerint az esemény célja, hogy közelebb hozza a tudomány világát a nagyközönséghez, és megmutassa a kutatói életpálya szépségeit.
A programokon az SZTE kutatói, oktatói és hallgatói személyesen is megosztják tudományterületük legfrissebb eredményeit, miközben a látogatók izgalmas kísérleteket figyelhetnek meg, bemutatókon, laborlátogatásokon, előadásokon vehetnek részt.
Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettes közölte, a Kutatók Éjszakáján az SZTE szinte minden kara várja az érdeklődőket. Az egyetem nemcsak Szegeden, hanem a Bajai Obszervatóriumban és a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karon is szervez izgalmas programokat.
Az SZTE Gazdaságtudományi Karán a látogatók a többi közt ahhoz kaphatnak tanácsokat, hogy miként fussanak be jó karriert és érjék el munkahelyi céljaikat.
Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon a hétköznapjainkban rendszeresen előforduló tárgyakból és eszközökből összeállított kísérletekkel várják a látogatókat a fizika számos területéről. A résztvevők itt arra is választ kaphatnak, milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy a pingponglabda ne a felszínen lebegjen, hanem a víz alján maradjon.
Az Állam- és Jogtudományi Karon egy interaktív esettanulmány során egy első látásra magánlaksértésnek tűnő ügy megoldására várják a jelentkezőket.
Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon az újraélesztés gyakorlása mellett számos szűrővizsgálaton is részt vehetnek a látogatók.
A természettudományi karon például a klímaváltozás aktuális kérdéseiről szóló előadással, a FizShow-n látványos kísérletekkel fogadják az érdeklődőket, akik az egyik helyszínen 150-200 különböző logikai játékot is kipróbálhatnak.
A Mérnöki Karon azt is megismerhetik a látogatók, hogyan építhető tésztából vagy papírból híd. A bölcsészettudományi karon szó esik az orosz-ukrán konfliktus történeti gyökereiről, a tudatos hírfogyasztásról és akár bolgár villámkurzuson is részt lehet venni. Erre az estére megnyílik az SZTE Biobankja, a vendégek pedig szimulációs eszközök segítségével bepillanthatnak az orvostanhallgatók gyakorlati oktatásába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- A közhiedelemmel ellentétben jobbára gyalog vívták a rózsák háborújának ütközeteit
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap