„Istennél a kegyelem” – félelem nélkül néztek szembe a halállal az aradi vértanúk

„Szép kis deputáció megy az Úristenhez”

Még készülődött a cellájában a maradék kilenc tábornok, amikor hallották a sortüzet és a Kiss Ernőre leadott lövést. A második gyászmenet 8 óra előtt indult el az újaradi országúthoz közel levő kis Maros-parti mezőre. Az elítélteken rablánc csörgött – még Damjanich törött lábán is, akit a vár szemétszállító szekerén vittek a vesztőhelyre. Mikor szemük elé tárult a kilenc meglepően alacsony akasztófa, Vécsey megjegyezte: „Hát ilyen akasztófát készítettek számunkra?” – az erre a célra felállított cölöpök ugyanis a két métert sem érték el. Az akasztások menete a következő volt: a foglyokat zsámolyra állították, ahol a hóhér megcsomózta a kötelet, majd két segédje kivette a zsámolyt és az elítéltet lefelé húzta, amíg a hóhér megpróbálta kitörni a nyakát. A vértanúk haláltusái így hosszúra sikerültek, Tichy őrnagy örömére, aki Damjanichot – akivel 1848-ban még egy ezredben szolgált – személyesen is gyűlölte.

A második gyászmenet tagjain fekete atilla volt, Leiningen-Westerburgot kivéve, aki őre lefizetésével hozzájutott honvédtábornoki egyenruhájához. A foglyok szivarra gyújtottak a csöpörgő esőben. Itt Damjanich olyan nyugodtnak nézett ki, mintha csak pöfékelve kocsikázni ment volna, nem pedig a halálba. A vesztőhelyet és az előtte felsorakozó elítélteket nagy körben dragonyosok szuronyfala védte a nyilvánosságtól. „Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje” – mondta állítólag Poeltenberg.

Az elítéltek együtt imádkoztak, majd a foglár németül megismételte a szokásos háromszori kegyelemkérést, Tichy őrnagy pedig zengte: Istennél a kegyelem! A tábornokokat ezután szándékosan a császári és királyi hadseregben viselt rangjukon szólították a bitófához. Elsőként így Poeltenberg „kapitány” akasztására került sor. A foglár leoldotta a bilincseit, Isaszeg vitéz hadosztályparancsnoka mindenkitől egyenként elbúcsúzott, majd a foglár átadta a hóhérnak. Az erős testalkatú tábornok szörnyűre nyúlt haláltusája megmutatta a többieknek, mi vár rájuk.

Másodikként Török Ignác búcsúzott el bajtársaitól és lépett a bitófára. Hű kutyája még ekkor is vele volt. Amikor leesett parókájáért nyúlt, Tichy könnyeket vett észre a szemében és lekiáltott lováról: „Nem szégyelli magát, sírni, mint egy gyerek!”. „Szégyellje magát Ön, hóhérlegény!” – vágott vissza a hadmérnök, aki büszkén folytatta útját. Láhner, a „mélabús fuvolás” egy szó nélkül halt meg. Negyediknek szólította a foglár a horvát Knezić Károlyt, akire szintén rá kellett szólnia Tichynek, amikor leejtett szemüvege után nyúlt: „Hagyja ott, lát maga az akasztófán úgyis”.

Ötödjére a kiváló huszárkapitányból lett tábornok, Nagysándor József következett. Mikor a porkoláb bilincseiért nyúlt, az elítélt így szólt a hadbírók felé: „hodie mihi, cras tibi!” (ma nekem, holnap neked!) – idézve a híres ókori latin mondást. Már a nyakán volt a kötél, amikor utolsó leheletével kiáltotta: „Éljen a haza!”. Ezek a szavakat aznap még két vértanú tette híressé.

Leiningen-Westerburg Károly kivégzése volt a legteátrálisabb, ugyanis elterjedt róla a hírlapokban, hogy Buda bevétele után fogságba esett osztrák tiszteket öletett volna meg. Becsületét védvén, szót kérve „Isten szabad ege alatt”, e róla terjesztett hírt „ünnepélyesen alacsony rágalomnak” nyilvánította. Bár Damjanich közben leintette: „Beszélhetsz ezeknek, hadd abba Károly...”, de nem sikerült félbeszakítania. „Odafönn egy igazságosabb ítélőszék előtt fogunk állni” – fejezte be Leiningen.

A szálfatermetű elítéltnek zsámoly nélkül is leért a lába, a segédek rácsimpaszkodtak, a hóhér ide-oda csavargatta a fejét, haláltusája ezért rettenetesre sikeredett. A kezében feszületet szorongató zokogó Sujánszkyt Damjanich nyugtatta: „Mit sír tisztelendő barátom, hisz akit kezében tart, az is az igazságért akasztatott fel”.

Ezután volt bajtársához, Tichyhez fordult: „Mire való ez a kínzás, miért nem lőttök agyon minket?” –„Mert így kell lenni.” –„No, te is sokra vitted, hóhérlegény lett belőled...”. A cseh őrnagy ekkor dühösen utasította a hóhért, hogy gyorsabban végezze a munkáját. Aulich Lajos esetében már körültekintőbben járt el. A volt hadügyminiszter némán tűrte a halált.

1. A megtorlás halottai
2. „Nem félek a haláltól, hisz ezerszer néztem én szemeibe”
3. „Szép kis deputáció megy az Úristenhez”
4. Damjanich féltette híres szakállát

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
• A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
• Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
• Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
• Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
• Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
• Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
• Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
• Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban