II. Ramszesz korából származó, érintetlen temetkezési barlangot tártak fel Izraelben
2022. szeptember 19. 19:26 MTI
Sértetlen, több mint 3300 éves temetkezési barlangot fedeztek fel Izrael földközi-tengeri partjának déli részén – jelentette a Haarec című újság honlapja.
Korábban
A Palmachim nevű kibuc új parkjának építése közben, szeptember 13-án egy sziklának ütköző munkagép tárta föl a II. Ramszesz idejéből származó, és azóta emberkéz nem bolygatta temetkezési barlangot, amelyről vasárnap számolt be az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).
A sírban talált tárgyak a fáraó korából származnak, aki i. e. 1279 és 1213 között nemcsak Egyiptomban uralkodott, hanem Izrael földjén is, valamint a mai Libanon, Jordánia, és részben Szíria is fennhatósága alá tartozott.
A régészek épen maradt kerámia- és bronzedényeket találtak ugyanúgy, ahogy az i. e. 13. században a sírba helyezték őket, ami jelentős támpontot nyújt a késő bronzkori helyi temetkezési szokások megismeréséhez az ásatásokat vezető régész, Eli Janai szerint.
Földi javakkal teli különféle amforákra és tálakra leltek, amelyek az egykor élt emberek hite szerint a halottakat szolgálják túlvilági életükben, és ezért főzőedényeket és olajlámpásokat is adtak melléjük útravalónak. Apró cserepekben értékes egykori gyógyszerekkel is ellátták az elhunytakat, ezek a régészek szerint Türoszból, Szidónból és más, ma Libanonban található kikötőkből érkezhettek erre a vidékre, a mai Tel-Avivtól délre.
Az esetleges túlvilági harcra is felkészítették a távozót: bronz nyíl- és lándzsahegyeket is elhelyeztek a sírban. A négyzet alaprajzú sírkamrát a kőbe vésték, mennyezetét egy oszlop tartja.
A sírbarlangban talált holttestek állapota nem teszi lehetővé DNS-vizsgálatok végzését, de tárgyaikból bizonyosan megállapítható, hogy élénk kereskedelmi kapcsolataik voltak a mai Ciprus, Libanon és Szíria térségével.
Néhány halottat a hátára fektettek, és úgy tűnik, néhányat elmozdítottak a későbbi temetkezések során. Ezért a szakemberek szerint több nemzedéken át használták a barlangot.
Noha az emberek kilétét egyelőre homály fedi, az edényekben talált szerves anyagok vizsgálatával hamarosan fény derül arra, hogy mit szerettek enni, mivel táplálkoztak.
A barlang évezredekig megmenekült a sírrablóktól, de szeptember közepi megtalálása óta már tolvajok dézsmálták meg a benne lévő tárgyakat. Az izraeli hatóságok nyomozást indítottak kézre kerítésükre, és már folyamatosan őrzik a helyet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap