Így lehelt halálos gázt a világba a pokol kapuját őrző Kerberos, a többfejű kutya
2018. március 9. 11:46
Az ókori Róma papjai szén-dioxiddal kábították el azokat az állatokat, amelyeket áldozatként ajánlottak fel az isteneiknek. Egy új tanulmány szerint a „pokol kapuját” egy barlang szimbolizálhatta, amely az alvilágba vezetett.
Korábban
Egyszerűen megfulladtak az állatok
Egy színházban áldozták fel az állatokat az ókori Róma papjai, hogy így nyerjék el isteneik kegyeit. Úgy vélték, hogy azok jóindulatát csupán ajándékokkal biztosíthatják, és csak akkor kapnak valamit, ha cserébe adnak is. Ezért csatlakozott mind a köz-, mind a magánélet fontosabb megnyilvánulásaihoz valamilyen áldozat. Rituális szertartások során ontották állatok vérét például városalapításkor, a csaták előtt, a győzelmek után, a népgyűléseket megelőzően, vagy épp a bűn engesztelésére. Emellett az ünnepek, házasságkötések és más, fontos események is kötelező alkalmat adtak véres vagy vértelen áldozatok bemutatására.
Az, hogy milyen állatot választottak a papok, szinte mindig az égi istenek „kívánságaitól” függött. Poszeidón (a tenger istene) például a bikát és lovat részesítette előnyben, Déméter (a földművelés és termékenység istennője) a disznót, Dionüszosz (a bor és mámor megtestesítője) a bakkecskét, Aszklépiosz (a gyógyítás istene) a kakast, míg Aphrodité (a szerelem és szépség istennője) a galambot. A férfi istenségeknek rendszerint hímet, az istennőknek pedig leginkább nőstényt áldoztak fel.
A „pokol kapuja” az ókori Róma területén, egy barlangban rejtőzik. A görög-római hitvilág szerint ez mutatott utat az alvilágba. Egy új tanulmány szerint azonban az áldozatokat bemutató papok nem használtak késeket vagy más fegyvereket az állatok életének kioltásához. Azok ugyanis egyszerűen megfulladtak egy halálos gáztól, amely a barlangból áramlott ki.
„Az egyszerűen gondolkodó, egykori szemlélők számára ez az egész természetfelettinek tűnt, hiszen nem ismerték ennek a halálos gáznak, a vulkáni szén-dioxidnak az eredetét” – mutatnak rá a kutatók tanulmányukban, amelyről a Livescience számolt be. – „Több mint kétezer évvel ezelőtt ezeket a jelenségeket nem tudták tudományosan megmagyarázni, ezért a természetfölötti erőknek tulajdonították vagy épp a jószándékú isteneknek.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.