Hogyan készítették a palacsintát a középkori Angliában?
2017. március 1. 17:55
A palacsinta már a középkorban is kedvelt finomságnak számított, nem csoda, hogy Angliában a böjti időszak előtti húshagyókedden még egyszer utoljára rendesen belakmároztak belőle minden évben. Egy 13. századi receptben azonban egészen meglepő dolgokkal is találkozhatunk.
Korábban
A keresztény szokások szerint húsvét ünnepét a negyvennapos nagyböjt időszaka előzi meg, amelynek első napja minden évben a húsvét előtti hetedik hét szerdája, vagyis a hamvazószerda. A böjti időszak alatt a hívők tartózkodnak a hús, a tojás, a tej és a zsíros dolgok fogyasztásától. Ezen ételek közös jellemzője, hogy nem voltak elég tartósak ahhoz, hogy negyven nap után is nyugodtan meg lehessen enni őket, a középkorban minden hamvazószerda előestéjén nagy lakomát csaptak a családok a böjti időszakban tiltott ételeikből. Így alakult ki a húshagyókedd ünnepe is, amelyet Angliában palacsintakedd néven is ismernek.
A elnevezés nem véletlen, hiszen a tilalom alá vont tojás, tej és zsír mellé éppen csak egy kis lisztet kellett tenni és meg is volt az összes hozzávaló egy jó palacsintához. A British Library már a 13. századból őriz olyan anglonormand nyelven (1066 után a meghódított angolszászok és a hódító, ófrancia nyelvet beszélő normandok nyelvének keveréke) íródott szövegeket, amelyekben korabeli palacsintareceptek is olvashatók. Az egyik leírás szerint például így kellett elkészíteni sokak kedvenc finomságát:
„Vedd a legjobb fehérlisztet és tojásfehérjét, majd gyúrj belőlük tésztát – de ne túl vastagot –, majd adj hozzá egy kis bort. Azután fogj egy edényt, aminek lyuk van a tetején és tegyél bele vajat, olajat vagy zsírt. Ezután négy ujjaddal keverd meg a tésztát, majd a lyukon keresztül csorgasd bele az edényben lévő forró zsírba. Süsd ki így a palacsintákat, majd szórd meg azokat egy kis cukorral és tálald narancsok kíséretében!”
Meglepő lehet a narancsot a palacsinta hozzávalójaként olvasni, de a középkori szakácskönyv egy másik bejegyzéséből megtudhatjuk, hogy ezek a „narancsok” valójában disznóhúsból gyúrt húsgolyók voltak, amelyeket a déli gyümölcs mintájára formáztak meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó
- Autóbaleset vetett véget James Dean látványosan induló karrierjének
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.