Hogyan gyógyítottak a honfoglaló magyarok?
2016. március 25. 12:55 MTI
Sebészeti és rituális céllal meglékelt koponyákat is bemutatnak a szegedi Móra Ferenc Múzeum Kincsek-Titkok-Aranyak című kiállításán, melyet júliusig láthat a közönség.
Korábban
Medgyesi Konstantin, a közgyűjtemény sajtóreferense közölte, hogy a honfoglaló magyarok nagy számban végeztek koponyalékelést, úgynevezett trepanációt. Legtöbbször a harctéri fejsérüléseket gyógyították a koponyalékelés módszerével a sámánok. Ekkor teljesen átvágták a koponyafalat, hogy csökkentsék a fejfájást vagy a folyadék felhalmozódását, s megmentsék a sebesült harcos életét. A fejbőr a beavatkozás után begyógyult, de a nyílások megmaradtak: ezek mérete rendkívül különböző, akár több centiméter átmérőjű is lehet.
A jelképes koponyalékelést a mentális betegségek esetén alkalmazták a sámánok: a koponyacsont külső rétegét távolították el kizárólag felnőttek, főként férfiak koponyájáról. A véséseknek rituális célja volt, amellett, hogy rendkívüli fájdalmakat is jelenthettek. Úgy gondolták ugyanis, hogy az őrültnek, bolondnak ítélt betegbe ezeken a vágatokon keresztül juthat vissza a "bolygólélek", mely korábban elhagyta. A koponyalékelést mind a mai napig használja modern formában az orvostudomány, emellett a módszer nyelvünkbe is beépült: az "agyafúrt" kifejezés ugyanis valószínűleg ebből a beavatkozási módszerből ered.
A március 11-én megnyílt Kincsek-Titkok-Aranyak című kiállításon több, sebészeti és rituális céllal meglékelt koponyát is láthatnak az érdeklődők a nagyszentmiklósi aranykincs másolatai, valamint az avarok és a honfoglaló magyarok fémművességét és ötvösművészetét bemutató tárgyak mellett - tudatta a Móra-díjas muzeológus.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap