Hét zsarnok kivégzése
2020. június 9. 11:39 Múlt-kor
Egy-egy kivégzés mindig hatalmas „médiaeseménynek” számított, így volt ez az ókortól kezdve napjainkig. És ha nem a nép egyszerű fiát, hanem az ország vezetőjét állították a bitófa alá vagy a kivégzőosztag elé, az még nagyobb érdeklődést és visszhangot keltett. Olykor azonban nem a nagy nyilvánosság előtt zajlott az „igazságszolgáltatás”, ilyenkor ezek titkait sokáig csupán egy nyirkos pince vagy egy sötét folyosó őrizte.
Korábban
Éjjelek a Hold istennőjével
Az Augustust követő második római császár, Caligula őrült megalomániásként vonult be a történelembe: annyira nem volt épelméjű, hogy palotát és szolgákat ajándékozott a lovának, mi több, azt tervezte, hogy a szeretett paripa megkapja a consuli tisztséget is.
A császár uralkodása kezdetén még igen közkedvelt volt: pénzt osztogatott a szegényeknek, és a legkülönfélébb ügyekben kompromisszumokra törekedett.
Caligula az utókor szemében mégis a kegyetlenkedéssel és a klinikai elmebajjal kötődik össze: életét kiszámíthatatlan rohamok, szorongás, álmatlanság és hallucinációk kísérték.
Hosszasan lehetne sorolni a példákat, amikor is azt állította magáról, hogy isten, és gyakran tart négyszemközti megbeszéléseket Jupiterrel, illetve az éjszakákat a Hold istennőjével tölti.
Legendás volt pazarló életmódja és szeszélyes szadizmusa. Suetonius szerint egy apát egyszer arra kényszerített, hogy végignézze saját fia kivégzését, majd meghívta magához egy ebédre. A szarvasmarha értékének emelkedésekor pedig a vadállatainak a börtönök lakóit „tálalta fel”.
Az uralkodó egyre népszerűtlenebb lett, és amikor Rómából Alexandriába kívánt költözni, a szenátus tagjai tervet szőttek a meggyilkolására.
Az egyes elméletek szerint makacs halántéklebeny-epilepsziában szenvedő császárt végül a pretoriánusok, vagyis a testőrség tagjai tették el láb alól a Palatinus-dombon álló császári palota pincesorában.
A merénylők nem kegyelmeztek a császár feleségének, Caesoniának, valamint kislányuknak, Julia Drusillának sem – a gyereknek a folyosó falán zúzták szét a fejét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap