Hét zsarnok kivégzése
2020. június 9. 11:39 Múlt-kor
Korábban
Királyi fő a kosárban
Az uralkodói címétől megfosztott XVI. Lajos sorsáról 1793 januárjában döntött a francia Konvent, ahol a jakobinusok a népre hivatkozva keresztülvitték akaratukat, és először 387 igen és 334 nem, majd 366:319 arányban a király halálára szavaztak.
Az exkirály kivégzésére voksolt saját unokafivére, Louis Philippe Joseph d’Orléans herceg is.
A rendkívül hosszúra nyúlt voksolás idején a közönség lelkesen tapsolt, közben pedig fagylaltot nyalt, macaront és narancsot evett, valamint iszogatott is egy kicsit.
Január 20-án hirdették ki a halálos ítéletet, és ezt aznap közölték a királlyal is. Az uralkodó fegyelmezetten fogadta a hírt, de kért néhány napot, hogy – mélyen vallásos emberként – méltón felkészülhessen. Kérését megtagadták.
Élete utolsó napján, január 21-én – ahogy azt gyóntatójától tudható – hajnali 5-kor kelt, egy misén vett részt, majd 7 órakor elbúcsúzott családjától. 9-kor a Temple előtt beszállt egy zöld hintóba, „utazótársai” egy pap és két katona voltak.
A kocsi 10 órakor ért a párizsi Forradalom terére, és a király fegyveresek sorfala mellett elhaladva lépett a vesztőhelyre. A hóhérok felszólították ruhái levételére, majd megkötözték.
A fejét állítólag olyan hidegvérrel hajtotta a guillotine alá, hogy ezzel még a körülötte álló, sokat tapasztalt bakókat is meglepte.
A következő pillanatban a felszentelt francia király feje a kosárba hullott – és ez már az elkövetkező terrort vetítette előre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap