Hét híres történelmi személy, akinek holttestét még ma is keresik
2017. december 28. 08:53
2012-ben régészek egy leicesteri parkolóban megtalálták III. Richárd régen elveszettnek hitt holttestét, lezárva ezzel a világ egyik legjobban keresett sírhelye utáni kutatást. Számos nagy hatású történelmi személy végső nyughelyének pontos helye azonban még mindig felfedezésre vár.
Korábban
Sírját 10 ezer ló patája taposta
Habár a mongol uralkodó hadjáratai során nagyobb területet hódított meg, mint bárki más a történelem folyamán, Dzsingisz kán életének végéről szinte semmit sem tudunk. Nem tudjuk, hogyan nézett ki, nem ismerjük halálának körülményeit és azt sem, hogy hol temették el. Egy legenda szerint, a nagy kán utolsó kívánsága az volt, hogy leendő sírjának helyét tartsák a legnagyobb titokban. Így miután 1227-ben meghalt és eltemették, hű testőrei lemészároltak mindenkit, aki jelen volt a temetésen, majd magukkal is végeztek. Egy másik történet szerint a mongol katonák 10 ezer ló patájával gyalulták simára a talajt a sírhely környékén, örökre elrejtve azt a kíváncsi szemek elől. Fennmaradt továbbá egy olyan elmélet is, miszerint egy folyó eltérítésével igyekeztek megvédeni a sírt a későbbi korok rablóitól. Dzsingisz kán nyughelyének megtalálása azóta is a régészek egyik legnagyobb álmának számít. A History cikke szerint több kutató is azt valószínűsíti, hogy a sírhelyet a mai Mongólia egyik észak-keleti tartományában kell keresni, de mindezidáig sem a radaros, sem a műholdas, sem a helyszíni vizsgálatok nem vezettek eredményre.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Közel-Kelet](/iI3Es/label/.cut-640x400/80.jpg)
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Indián játékok szervezésével vonta magára az állambiztonság figyelmét Cseh Tamás tegnap
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István tegnap
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith tegnap
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában tegnap
- Neves külföldi előadóművészek is fellépnek az idei Kaposfesten tegnap
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban tegnap
- A brit elnyomás elleni tiltakozásul még lovagi címéről is lemondott Rabindranath Tagore tegnap
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet tegnap