Hét híres történelmi személy, akinek holttestét még ma is keresik
2017. február 15. 12:10
Korábban
A feledés homályába váló látványosság
Nagy Sándor Kr. e. 323-ban Babilon városában halt meg, miután makedón seregeivel meghódította az akkor ismert világ nagy részét Hellásztól Indiáig. Az ókor egyik legnagyobb hadvezérét arany szarkofágba és koporsóba helyezték, amelyet előbb egy alexandriai sírkamrába helyeztek, majd később egy mauzóleumban állítottak ki. Sírhelye rövid időn belül valóságos turistalátványossággá vált az antik világ embere számára. Julius Caesar és Augustus is felkereste, hogy lerója tiszteletét a nagy harcos emléke előtt, míg Caligula állítólag magával vitte Nagy Sándor mellpáncélját, amikor egyszer Alexandriába látogatott. Végül 199-ben Septimus Severus császár döntött a sír lezárása mellett, amelynek pontos helyét ezután fokozatosan elfeledték. Több mint 150 expedíció indult már a makedón uralkodó maradványainak felkutatására, de mindeddig sikertelennek bizonyultak. A legtöbb kutató szerint a sírhelyet valahol a mai Alexandria területén kell keresnünk, de vannak, akik szerint a holttestet valamikor átszállították Velencébe, Görögországba vagy egy másik egyiptomi helyszínre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.