Hét áldozat és 169 késszúrás volt a brutális Manson-banda ámokfutásának mérlege
2021. augusztus 9. 07:58 MTI
Korábban
Vérbe mártott törölköző
1969. augusztus 9-én a Manson-banda tagjai, Tex Watson, Patricia Krenwinkel, Susan Atkins és Linda Kasabian a villához hajtottak. A rendező nem volt otthon, éppen egyik filmjén dolgozott. A nyolchónapos terhes Tate, aki már szerepelt néhány emlékezetesebb filmben, és akit 1968-ban Golden Globe-díjra is jelöltek, otthon időzött barátaival, az ünnepelt férfifodrásszal, korábbi partnerével, Jay Sebringgel, a Folger Coffee Company örökösnőjével, Abigail Folgerrel és annak szerelmével, Voytek Frykowski forgatókönyvíróval.
Mindannyiukkal Watson, Krenwinkel és Atkins végzett, csakúgy, mint Steven Parenttel, egy tizennyolc éves fiúval, aki a ház gondnokához érkezett látogatóba, és éppen a kocsifelhajtóról gördült volna ki, amikor agyonlőtték. A várandós Tate hiába könyörgött az életéért, az alig húszesztendős Atkins addig szurkálta, amíg csak volt benne élet, sőt még utána is. Vérébe mártott törölközővel a „disznó” szót mázolta az ajtóra.
A következő éjszaka ugyanez a csapat, valamint Leslie van Houten és maga Manson is útnak indult, hogy még több gyilkosságot kövessen el, bár Manson tevőlegesen nem vett részt a mészárlásokban.
Leno LaBianca, egy szupermarket tulajdonosa és felesége, Rosemary voltak a következő áldozatok. Több órás Los Angeles-i kocsikázás után véletlenszerűen választották ki őket. Rettenetes halált haltak, a férj hasába a háború szót is belehasították, a hűtőszekrényre pedig a rosszul betűzött Helter Skelter szavakat pingálták. A gyilkosságok mérlege: hét áldozat, 169 késszúrás. A klán négy tagját, akik a gyilkosságokat elkövették, valamint a felbujtó Mansont halálra ítélték; az ítéletet később életfogytiglanra változtatták.
Manson 2017. november 19-én természetes halállal halt meg a rácsok mögött. Atkins 2009-ben, hatvanegy évesen rákban halt meg a börtönben. Watson, Krenwinkel és Van Houten jelenleg is rács mögött van.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.