Helyreállították III. Amenhotep 3000 éve darabjaiban heverő szobrát
2014. december 15. 14:44 MTI
III. Amenhotep fáraó egy közel 13 méter magas, több mint háromezer évig darabjaiban heverő állószobrát leplezték le az egyiptomi Luxorban.
A 18. dinasztia uralkodóját lépő pozícióban ábrázoló kőszobor III. Amenhotep temetkezési templomának északi kapujánál áll, nyugatra a fáraó egy hasonló képmásától, amelyet ez év márciusában állítottak helyre.
A gigantikus szobor fején Felső-Egyiptom fehér koronája látható, s mindkét kezében egy-egy papirusztekercset tart, amelyen a fáraó neve olvasható. Övébe egy sólyomfejjel díszített tőr van szúrva, s téglalap alakú csatján ugyancsak a 35 évig uralkodó III. Amenhotep neve olvasható. A Nílus nyugati partján álló templom világszerte ismert a fáraót ábrázoló két ülőalakos Memnón-kolosszusról. A 21 méter magas szobrok mintegy 3400 évvel ezelőtt épültek.
Az idén visszaállított szobrokat a templommal együtt egy pusztító erejű földrengés rombolta le i.e. 1200 táján. A vasárnap bemutatott 12,92 méteres, 110 tonnás állószobrot 89 nagyobb és számos kisebb darabból rakták össze, amelyeket súlyosan megkárosítottak a természeti erők, így a földrengés és az áradások. A Nílus partján évszázadok óta heverő darabok - csakúgy mint a márciusban helyreállított 12,35 méteres képmás esetében - az emberi vandalizmus nyomait is magukon viselték.
A halotti templomot 1998 óta tárják fel egyiptomi és európai régészek. A projekt vezetője, a német-örmény Hourig Sourouzian szerint ezek a legnagyobb olyan állószobrok, amelyek egy egyiptomi királyt lépés közben ábrázolnak.
III. Amenhotep (i.e. 1402-1364) 12 évesen került a trónra. Uralkodása alatt az óegyiptomi birodalom területe Szudántól egészen az Eufráteszig terjedt. A fáraó idején Egyiptom élénk kereskedelmi kapcsolatokat tartott fenn a Földközi-tenger keleti medencéjének népeivel, országlását monumentális épületek, köztük a luxori templomkomplexum, valamint a karnaki templomegyüttes jelentős része és szobrok sokasága fémjelzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap