Hátborzongató emberrabló programot folytatott Japánban az észak-koreai rezsim
2021. január 12. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Az elmenekült értelmiségiek helyettesítése
Észak-Korea emberrabló programjának gyökerei jóval korábbra nyúlnak vissza, mint Jokota Megumi eltűnése.
Már 1946-ban, a Koreai-félsziget északi felét megszálló szovjet csapatok által támogatott Kim Ir Szen az Észak-Koreai Átmeneti Népi Bizottság nevű kormány fejeként elrendelte emberek elrablását a sziget déli, amerikai megszállású övezetéből a kibontakozó kommunista rezsim elől oda menekült értelmiségiek és különleges szaktudású személyek pótlására.
E program a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság 1948-as formális létrejötte után is tovább folytatódott. Évtizedeken át dél-koreaiak százai tűntek el, főként tengerparti településekről. Az 1950-től 1953-ig tartó koreai háborút követően a kommunista államnak még égetőbb szüksége lett a speciális technikai tudású személyekre.
Egyúttal erősödött igénye a Dél-Koreával szembeni propagandafogásokra is, mivel az arcvonal a háború során történt ide-oda tolódása folytán sok olyan ember került a végső határvonal északi oldalára, aki eredetileg délen lakott, és meggyőzésre szorult Kim Ir-szen rendszerének felsőbbrendűségéről.
Mindemellett Kim tervei között a forradalom exportja is szerepelt, ehhez pedig mindenképpen „minőségibb” emberanyagra volt szükség, mint az északi felségvizekre sodródott halászok és a határ rossz oldalára került lakosok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.