Hat asszony a történelemből, akiket senki sem szeretett volna anyósának
2017. május 16. 08:30
Korábban
Medici Katalin, a kegyetlen anyakirályné
Az egyik legtekintélyesebb itáliai családból származó Medici Katalinnak, II. Henrik feleségének három fia, II. Ferenc, IX. Károly és III. Henrik is francia király lett, és az anyakirályné politikai befolyásával mindannyiuknak számolni kellett. Abban a reményben, hogy a vallásháborúk közepette megerősítheti családja hatalmát, kényszerítette lányát, Valois Margit hercegnőt, hogy menjen hozzá Bourbon Henrikhez, akinek mind protestáns hitét, mind édesanyját, III. Johanna navarrai királynőt gyűlölte. Mivel Johanna nem sokkal azt követően elhunyt, hogy vonakodó fiával a királyi udvarba érkezett, ezért felmerült a gyanú többekben is, hogy esetleg Medici Katalin mérgezett kesztyűi állhatnak a halála mögött. A tragikus eseményeknek ezzel még nem volt vége. Henrik és Margit esküvői ünnepségei idején, Szent Bertalan éjszakáján lemészárolták a békülési szándékkal a francia fővárosba érkezett hugenottákat. A történészek szerint Medici Katalin hagyta jóvá a mészárlást, de legalábbis mindenképpen tudott róla. A vérengzést veje, a későbbi IV, Henrik csak szerencsével úszta meg. Medici Katalinnak egyik menyével, Stuart Máriával is terhelt volt a viszonya, akit II. Ferenc halála után az anyakirályné arra kényszerített, hogy adja vissza a koronaékszereket, és azonnal térjen vissza Skóciába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap