Három különböző arcot is kapott halála után 3300 évvel Tutanhamon fáraó
2020. december 9. 15:50 Múlt-kor
Korábban
Női arcú fáraó
Hogy meggyőződjenek az eljárás pontossága felől, a National Geographic Society egy amerikai csapatot is felkért, hogy végezze el ugyanezt a vizsgálatot. Az amerikaiaknak azonban „vakon” kellett dolgozniuk, tehát a kutatóknak nem árulták el, kinek a szobrát készítik.
A New York-i Egyetem munkatársai, Susan Antón és Bradley Adams első pillantásra úgy vélekedett, hogy a koponya akár nőé is lehet – erre a következtetésre jutott egyébként Michael Anderson, a Yale művész szakértője is –, miután több, általában a nőkre jellemző testi jegyeket találtak rajta: ilyen volt az ívesen hátrahajló áll, az enyhén nyújtott koponya, valamint hogy szinte hiányzott a csont éle a két szemüreg felett.
A szakemberek a további vizsgálatok révén végül kijelentették, hogy az illető egy 18-19 éves, észak-afrikai származású férfi, a múmia korát pedig a fogakból sikerült megállapítani. Tutanhamon egyébként nagyon jellegzetes fogakkal rendelkezett, metszőfogai nagyok és kissé kiállóak voltak, ami jellemző dinasztiája más tagjaira is. A CT-felvételek és Antón kutatásának eredményeit felhasználva végül az amerikai csapat is elkészítette a maga Tutanhamonját.
A kutatás harmadik fázisában az Egyiptomi Régiségügyek Legfelső Tanácsa felkért egy egyiptomi szakemberekből álló csapatot, hogy készítsék el ők is Tutanhamon arcmását. Az egyiptomi csapat ugyanazon CT-felvételek alapján dolgozott, elkészítették a műanyag modellt, ezt agyaggal borították be, amihez a Tutanhamonról készített ősi ábrázolásokat használták fel.
A Kairóban, nagy médiafelhajtás közepette ismertetett portrék határozottan emlékeztetnek a fáraó világhírű aranyszarkofágján látható ábrázatára. A törvényszéki orvos szakértők csoportjai ugyan külön-külön alkották meg saját Tutanhamonjukat, ám a három kép nagyon hasonlított egymásra.
„A különbségek az orr végén és a füleknél láthatók” – magyarázta Havvász. A francia és amerikai portrén hasonló orr és fülek láthatók, míg az egyiptomi képmásnak nagyobb orrot adtak a szakemberek. A rekonstrukció végén a három elképzelést egyesítették, így születtek meg azok képek, amelyek 2005-ben bejárták a világot.
Bár a Tutanhamont világhírűvé tevő ikonikus halotti aranymaszk az ókori egyiptomi művészet talán legismertebb alkotása, valószínűleg soha nem fog születni pontosabb kép a fáraóról a 2005-ben elkészített három arcrekonstrukciónál. A fáraó néhány jellemvonása továbbra is rejtélyes. Orra felső részének vagy fülének pontos formáját, szemét és haja színét pedig a komputertomográfiás vizsgálatokkal lehetetlen meghatározni, így minden bizonnyal soha nem fogjuk megtudni, hogyan nézett ki valójában a világ leghíresebb gyermekfáraója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap