Hármas koncertet rendeznek Radics Béla és legendás gitárja tiszteletére
2019. augusztus 27. 11:19 MTI
Nagyszabású rendezvénnyel ünneplik meg Radics Béla híres, elveszettnek hitt gitárját a Várkert Bazárban. A Mini együttes, a Loyal zenekar és jó néhány sztárvendég közreműködésével rendezett koncerttel tisztelegnek az egykori Ifipark előtt is, ahol Radics Béla rendszeresen fellépett - írja a Magyar Nemzet.
Korábban
Kosik Kristóf jogász-zenész, a bíbor Gibson új tulajdonosa tizenöt esztendeje kezdett intenzív tárgyalásokat annak érdekében, hogy az immár muzeális értékű gitár végre az őt megillető helyre kerüljön, és a nagyközönség is megtekinthesse - írja a lap.
A vállalkozás sikerét megünnepelendő augusztus 30-án 16 órától, Velünk élő legendák címmel az egykori Budai Ifjúsági Park helyén, a Várkert Bazár Öntőház udvarán hármas koncertet rendeznek.
Az eseményen fellép a Loyal zenekar, valamint a Mini együttes, amely épp fél évszázada nyolcezer néző előtt, Radics és a Tűzkerék színpadi vendégeként tartott frenetikus sikerű koncertet az Ifiparkban.
Az alkalomra olyan vendégeket hívtak, mint Kézdy Luca hegedűvirtuóz és Papp Gyula ős-minis billentyűs, de az Egyesült Államokból hazalátogató Balogh "Szivacs" Jenő is beül a dobok mögé.
A rendezvényt a kétórás bíbor Gibson gála zárja, amelyen színpadra lépnek Radics egykori zenésztársai is. Fellép a Póka Egon alapította, valamint erre az alkalomra Tátrai Tiborral kibővült és más, neves vendégekkel megerősített Póka Experience, Varga Miklós, Tempfli Erik, Solti Franky, Tóth János Rudolf és Papp Csaba, valamint a Gibson-tulajdonos Kosik Kristóf.
Az eseményre elkészült Radics Béla portréja, a festményt este mutatják be a rajongóknak, sötétedés után pedig filmvetítést is tartanak. A rendezvény ingyenes, de csak koncertjeggyel látogatható, amelyet online lehet igényelni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.