Hadrianust üdvözlő ókori feliratot találtak Jeruzsálemben
2014. október 21. 17:16 MTI
Hadrianus római császárt jeruzsálemi látogatásán köszöntő, kiemelkedő jelentőségű latin feliratos követ találtak Jeruzsálemben.
Korábban
Noha már az év elején megtalálták a jeruzsálemi Náblusz útnál folytatott ásatásokon az i. sz. 130-ban készített, mintegy egy méter széles mészkövet, de az Izraeli Régészeti Hatóság csak kedden tárta a nagyközönség elé a császár érkezésére emelt diadalív részeként készített emléket.
A hat sorban több centiméter nagyságú betűkkel írt felirat a korszak igen ritka latin betűs emlékeit gyarapítja és fényt vet a város újjáépítésére, miután azt hatvan évvel korábban, i.sz. 70-ben lerombolták a római csapatok - olvasható a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlapon. "Traianus Hadrianus Augustus császárnak, az isteni Traianus Parthicus fiának, az isteni Nerva unokájának, a főpapnak, akit tizennégyszer ruháztak fel a tribunusi és háromszor konzuli hatalommal, az ország atyjának a tizedik Fretensis légiótól" - írták a kőre.
A császárt kőbe vésett szöveggel üdvözlő tizedik légió Jeruzsálem romjainál állomásozott a hatvan évvel korábbi első zsidó felkelés óta. A harcok idején részt vettek Maszada ostrománál is, ahol a zsidók a legenda szerint inkább tömegesen öngyilkosok lettek, mintsem megadják magukat a rómaiaknak. Hadrianus 130-ban Palesztina tartományban tett látogatása mindössze két évvel előzte meg a zsidók következő, szintén kudarccal végződő Bar Kohba vezette felkelését a római hatalom ellen.
"Ez egy történelmi jelentőségű, rendkívüli lelet" - közölte a régészeti feltárásokat vezető Rina Avner. Azt is elmondta, hogy igencsak meglepődtek, amikor bizánci korból származó csatornák kiásásakor egy római kori feliratra bukkantak egy kőpilléren. A szöveg egy része hiányzik, mert valamikor kivágtak belőle egy kör alakú részt. A lelet azért különösen fontos, mert "megadja a város hivatalos felépítésének pontos időpontját. Jelzi, hogy hatalmas építkezési munkálatok folytak a városban két évvel a Bar Kohba-felkelés előtt" - mondta Avner.
Az idén feltárt felirat bal oldali részét már a múlt század harmincas éveiben megtalálták, az jelenleg a Jeruzsálem óvárosában lévő Krisztus ostorozása nevű templomban tekinthető meg. A felirat ugyan egyértelműen jelzi, hogy nagyarányú építkezések folytak ebben az időszakban a városban, de sajnos nem válaszolja meg azt a történészeket régóta foglalkoztató kérdést, hogy Hadrianus vajon a Bar Kohba-felkelés előtt vagy büntetésként utána változtatta-e Aelia Capitolinára Jeruzsálem nevét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap