Gyufásdobozra írták a szovjet lágerekben elhunytak nevét
2015. február 26. 11:41
A tömeges deportálások megindítása szervesen összefonódott a magyarországi szovjet hatalom kiépítésének szándékával, s abban a magyar kommunisták tettestársként működtek közre – hangzott el a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága és az Országgyűlés Hivatala Trauma és Tabu – Málenkij robot 1944/45-2014/15 című, az Országgyűlés felsőházi termében rendezett szerdai emlékkonferencián.
Korábban
Gerinclövést kapott, mégis dolgoztatták
A GUPVI (Hadifogoly-és Internáltügyi Főparancsnokság) és a GULAG (Javítómunka-táborok Főigazgatósága) közötti fő különbséget az jelentette, hogy míg utóbbiba bírói ítélettel hurcoltak el embereket, addig a GUPVI esetében a létszámon volt a hangsúly: ha valaki megszökött vagy elhunyt, az illetőt "pótolni" kellett, így bárkit elvihettek, „bárkit bárkivel ki lehetett cserélni” – szögezte le előadása elején Bognár Zalán.
A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovács Béla kisgazdapárti politikust – az őt megillető mentelmi jog ellenére – az NKVD-vel hurcoltatták el, s hasonló sorsra jutott Esterházy János felvidéki magyar politikus is, akit a mai napig nem rehabilitáltak; 1945 augusztusában vitték el Gábor Áront, a Magyar Vöröskereszt elnökét, aki csak 1960-ban térhetett haza a GULAG-ról, emelt ki néhány ismertebb esetet a Károli Gáspár Református Egyetem docense.
A Magyarországon fogságba vetett polgári személyek nagy részét hadifogolyként, kisebb részüket internáltként hurcolták el a szovjetek. A hadifoglyok és internáltak közti különbség értelmezésében fennálló zavart a hadifoglyokról szóló, a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa által kiadott 1941. júliusi határozat is elősegítette, amely szerint „Hadifoglyoknak minősülnek: a) a Szovjetunióval hadiállapotban lévő államok fegyveres erejéhez tartozó mindazon személyek, akik katonai tevékenység során estek fogságba, továbbá ezen országoknak a Szovjetunió területére internált polgári személyei."
A tömegesen elhurcolt polgári személyek három csoportba sorolhatók: a hadifogolylétszám-kiegészítés, az etnikai tisztogatás és a németként való internálás áldozatai. Ebből következik, hogy hadifogoly lehetett az is, akit német származása miatt vittek el, így kerültek málenkij robotra tömegesen nők, de volt olyan is, aki gerinclövést kapott, s nyomorékként vitték el kényszermunkára. Egy visszaemlékező szerint az egyik internálótáborban az előző este elhunytak nevét az őrök gyufásskatulyára írták fel, amit azonnal elhajítottak.
A túlélőket megbélyegezték, az 1953-ban hazatért Keményfi Béla neve mellett például a következő megjegyzés szerepelt: „előző foglalkozása: volt hadifogoly”. Bognár Zalán szerint mintegy százezer ember soha nem tért vissza, de a kutatást megnehezíti, hogy a mai napig nagyon kevés információ vált ismertté a szovjet és orosz forrásokból, ezért hálát kell adnunk a visszaemlékezőknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap