Gigantikus Munkácsy-molinót kapott Békéscsaba
2021. május 25. 12:52 MTI
A párizsi szalonjában megpihenő Munkácsy Mihályt és egyik híres festményének vázlatát ábrázolja az a 600 négyzetméteres molinó, amelyet a békéscsabai Marzek Kner nyomda épületére helyeztek ki. A város ezzel arra törekszik, hogy a világhírű festő és Békéscsaba neve összekapcsolódjon.
Korábban
A molinót azért helyezték ki, hogy jelezzék, Békéscsaba nemcsak a kolbász fővárosa, hanem Munkácsy városa is – írta közösségi oldalán Szarvas Péter polgármester.
Emlékeztetett arra, hogy a festőfejedelem itt töltötte gyermekéveit és itt készítette első olajfestményét. Párizsban élve is rendszeresen visszalátogatott a viharsarki városba.
Békéscsaba mindig is nagy figyelmet szentelt Munkácsy örökségének ápolására. Nevét ma tér, utca, múzeum, híd őrzi, és készül a Munkácsy-negyed is a békési megyeszékhelyen – tette hozzá a városvezető.
Munkácsy Mihály párizsi letelepedését követően is szívesen fogadta műtermében a magyar festőnövendékeket, sőt, 1882-ben még a nevét viselő díjat is alapított számukra. Nagyvonalú mecénás volt, az ösztöndíj egy évre járó összege elérte a hatezer frankot.
1884-ben Temple János (Hans Temple) nyerte el a díjat, aki az ösztöndíj segítségével Bécsben megkezdett tanulmányait Párizsban folytathatta, ahol két évig volt a mester tanítványa. Több portrét festett Munkácsyról, a Munkácsy Mihály műtermében című kép egyik legismertebb alkotása, a Krisztus Pilátus előtt című festmény előtt ábrázolja a mestert.
Az alkotás kép a képben, ezért került ki ez az óriásmolinóra – írták az önkormányzat közleményében, hozzátéve, hogy a festmény továbbközléséhez a tulajdonos Pákh Imre műgyűjtő is hozzájárult.
Az óriásmolinó novemberig az idén 50 éves Marzek Kner Packaging Kft. épületén látható a Marzek család kifejezett ajánlására és egyetértésével.
Békéscsabán a Munkácsy-negyed projektje során megújul a Munkácsy Emlékház épülete és környezete, új épületszárnnyal bővülő, felújított épületbe költözik a bábszínház, megújul a Munkácsy Mihály Múzeum állandó kiállítása, továbbá Munkácsyt és művészetét idéző köztéri szobrok, információs pontok, látványelemek hangsúlyozzák, hogy „Békéscsaba Munkácsy városa”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.