Furfangos hadigépeivel az ellenség tiszteletét is kivívta Arkhimédész
2021. április 24. 13:36 Forisek Péter
Korábban
A tudomány szentélyei
Az ókori keleti civilizációkban az istenek szentélyei és az uralkodói udvarok voltak a tudomány központjai. Az egyiptomi, a babiloni vagy a perzsa királyi udvarokban számos felfedezés, találmány és újítás született. A klasszikus görög-római civilizációban is az uralkodói központok vonzották a gondolkodókat, amint azt már I. Dionüsziosz esetében is láttuk.
Az ő fiának, II. Dionüsziosznak a kor legnevesebb tudósa, az athéni filozófus, Platón volt a tanítómestere, míg a makedón király, II. Philipposz Arisztotelészt hívta meg fia, Alexandrosz (a későbbi Nagy Sándor) és az arisztokrata ifjak nevelőjének.
Ennek is köszönhető, hogy a makedón világbirodalom széthullását követő időszakban az Egyiptomot megszerző Ptolemaiosz, Nagy Sándor testőrparancsnoka székhelyén, Alexandriában létrehozta a Muszeiont, amely nemcsak az ókor legnagyobb könyvtára volt, de minden későbbi tudományos kutatóhely mintaképévé is vált.
A szürakuszai Arkhimédész az i. e. III. század második felének volt jelentős tudósa. Személyében kapcsolódott össze a szürakuszai mechanikai iskola és az alexandriai tudományosság. Fiatal korában ő maga is tanult Alexandriában, ahol megismerkedett a Muszeion későbbi vezetőjével, a csillagász és geográfus Eratoszthenésszel, akivel hazatérése után is tartotta a kapcsolatot.
Arkhimédész alapvetően elméleti tudós volt, de egyúttal járatos a ma matematikának és fizikának nevezett tudományokban, ugyanakkor elméleti elképzeléseit a gyakorlatba is átültette, így az ókor egyik legismertebb mérnökének számított.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap