Furfangos hadigépeivel az ellenség tiszteletét is kivívta Arkhimédész
2021. április 24. 13:36 Forisek Péter
A második pun háború (i. e. 218–201) elsősorban a karthágói Hannibál és Publius Cornelius Scipio Africanus csatáiról és tetteiről ismert. A harcok színtere előbb Itália, majd Észak-Afrika (a mai Tunézia) volt, azonban több mellékhadszíntéren is fontos stratégiai küzdelmek zajlottak. Ezek egyike volt Szicília szigete, ahol Szürakuszai (Siracusa) városa a punok oldalán kapcsolódott be a küzdelmekbe. A szürakuszaiak a védelem megszervezésével polgártársukat, a korszak leghíresebb tudósát, Arkhimédészt bízták meg. A görög tudós aztán számos furfangos hadigépet szerkesztett, amelyekkel a védők csaknem három évig kitartottak a túlerővel szemben. Plutarkhosz ókori történetíró szerint az ostromló rómaiak már annyira rettegtek Arkhimédész szerkezeteitől, hogy (Máthé Elek fordításában) „azonnal rémületbe estek, ha csak egy kötelet vagy fadarabot megpillantottak a várfalakon, és azt kiáltozták, hogy Arkhimédész újabb hadigépet vetett be ellenük, aztán fejvesztetten elmenekültek”.
Korábban
Az ostromtechnika hajnala
Az i. e. VIII–VI. században a görögök egy része kivándorolt az antik Görögországból, és a Földközi-, valamint a Fekete-tenger partvidékén alapított gyarmatokat. Ekkor jött létre Szicíliában Szürakuszai városa is, amely két évszázad alatt nemcsak a nyugati görögök, hanem az egész görög civilizáció egyik legnagyobb és legjelentősebb településévé vált.
A városban az i. e. V. századtól kezdve a demokratikus államformát felváltotta a zsarnokuralom. I. Dionüsziosz hatalmát ugyanis nem a polgárokra, hanem külföldön toborzott zsoldosokra alapította, így uralma megdönthetetlenné vált.
Szicília területén három nép osztozott ebben az időszakban, a sziget keleti felén görög gyarmatvárosok voltak, a nyugati partvidék a pun Karthágó fennhatósága alatt állt, a többi területen az őslakos szikeloszok éltek. I. Dionüsziosz nagyravágyó uralkodó volt, az egész szigetet uralma alá akarta vonni, ezzel pedig a legnagyobb hatalmú görög uralkodóvá kívánt válni.
A zsarnok ezért háborút indított a kisebb görög városok és a punok ellen is, seregei azonban nem boldogultak a városok falaival, nagy részük bevehetetlennek bizonyult. I. Dionüsziosz ezért parancsba adta az udvarában élő tudósoknak, hogy tervezzenek olyan gépeket, amelyekkel le lehet rombolni a városfalakat.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
Egy több száz évvel későbbi szicíliai történetíró, Diodórosz szerint ekkor találták fel a későbbi számszeríj ősét, a gasztraphetészt. (A szóban szereplő gasztér [gyomor] arra utal, hogy a katonák a hasukhoz nyomva húzták fel az íjat). A következő évtizedekben aztán sorra alkották meg a különféle torziós lövegeket, illetve hajítógépeket. Az i. e. V–IV. század fordulóján így megszületett az ostromtechnika.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![JFK](/iI3Es/label/.cut-640x400/258.jpg)
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap