Feltárták Dzsingisz kán utódainak városát
2014. október 28. 08:23
Egy 750 éves város maradványait tárták fel régészek a Volga partján. A települést a mongol törzseket egyesítő nagykán, a Mongol Birodalom megteremtője, Dzsingisz kán utódai alapították és uralták.
Korábban
A Volga partján elterülő várost, Ukeket Dzsingisz kán 1227-ben bekövetkező halála után néhány esztendővel, valamikor az 1240-es évek elején alapították. Miután a mongol világhódító elhunyt, birodalma szétesett, egyik unokája, Batu kán a mai Délnyugat-Oroszország, Ukrajna és Kazahsztán területén 1236-ban megalapította a Mongol Birodalom utódállamát, az Arany Hordát. A birodalom mintegy százötven éven át tartó virágzásának Timur Lenk vetett véget, az Arany Horda az 15. század elején széthullott, részállamai pedig szépen lassan beolvadtak a felemelkedő Oroszország területébe.
Ukek városa félúton volt az Arany Horda fővárosa, Szaraj és a Volgai Bolgárország központja, Bulgar között, a kán nyári rezidenciája mellett, a Volga partján terült el – ennek köszönhette prosperitását is. A már a korabeli térképen is szereplő Ukeket Anthony Jenkinson brit utazó írta le először 1558-ban.
A Szaratovi Regionális Múzeum szakemberei 2005 óta végeznek ásatásokat a településen, ahol legutóbb Ukek keresztény negyedét tárták fel. Ukek multikulturális jellegét mutatja, hogy a városban a keresztények, a muzulmánok és a sámánhitűek megfértek egymás mellett és szabadon gyakorolhatták hitüket.
Az előkerült leletek arról árulkodnak, hogy a város keresztény lakosai közül nem mindenki volt rabszolgasorban, s olykor a tehetős emberek is felkeresték a városrészt. „A helyi elit néhány tárgyát is megtaláltuk a keresztény negyedben” – közölte Dmitrij Kubankin, a múzeum régésze. „Többek között előkerült egy üvegből készült hajtű, amelynek feje egy félbevágott gránátalmát formáz, valamint egy csonttányér, amelyre egy sárkány képét karcolták” – tette hozzá.
A területen feltártak két cseréptetős kőtemplomot is: az elsőt 1280-ban szentelték fel és a 14. század elején rombolták le, falait freskók és domborművek díszítették. A másodikat 1330-ban építették, de csak ötven évig volt használatban. A legjobb állapotban fennmaradt lapos domborművek egyikén egy griff látható, amint karmával megragad egy oroszlánt, a másik pedig egy keresztet ábrázol.
A templom alagsorában Bizáncból, Egyiptomból, illetve Iránból importált termékeket – tálakat és üvegeket – találtak. „A templomok pincéi jellemzően biztonságos helynek számítanak, így a helyi kereskedők is itt tárolták a később eladásra szánt portékáikat” – fejtette ki Kubankin.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap