Ezerötszáz istenség útvesztője: az ókori egyiptomi hitvilág nyolc legérdekesebb alakja
2018. március 7. 16:59
Korábban
Az Egyiptomot tápláló Renenutet
Renenutet kobraistennő volt. Az egyiptomi kobra közel háromméteresre is megnőhet, és amikor fenyegetve érzi magát, testhosszának egyharmadát képes felemelni a földről, és kitárni „csuklyáját” (nyaki bordáit). Ez hasznos királyi testőrré tette a nőstény kobrát. Az ágaskodó kobra (az uraeus) a királyi fő egyik dísze volt, a múmiagyolcsba kobraamulettet helyeztek a halott védelmére, és a szoba minden sarkába helyezett festett kerámiakobrák hatékony védelmet nyújtottak a gonosz szellemek ellen.
Minden év nyár végén a Nílus megáradt. Az emelkedő víz megnövelte a településeken a kígyók számát, mivel a táplálékukul szolgáló apró állatok is ide húzódtak a víz elől. Ennek köszönhetően a kobrát a Nílus termékenységével is azonosították. Renenutet, „a tápláló”, a termékeny földeken lakott, ahol az aratás és a magtárak istennőjeként biztosította, hogy Egyiptom ne éhezzen. A kobrákat kiemelkedően jó anyáknak tartották, ez alól Renenutet sem volt kivétel. Isteni dajkaként ő szoptatta az uralkodót, tűzokádó kobraként pedig a halál után védelmezte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap