Ez a tó olyan tiszta, hogy a levegőből is látható a hajóroncs
2016. május 4. 16:41
A Michigan-tó parti őrsége járőrözés közben vette észre, hogy a sekély vizekben kristálytisztán látható az 1917-ben elsüllyedt, negyven méteres Rising Sun gőzhajó roncsa. A Nagy-tavak tórendszer egyik tavának vize azért ilyen tiszta és átlátszó, mert nemrégiben olvadt el a nagy kiterjedésű vízfelületet beborító jégfelület, és még a nyári hónapok előtt vagyunk, mielőtt az algavirágzásnak köszönhetően felkavarodna a tófenéken lévő üledék.
Korábban
A Michigan-tó parti őrsége egy rutin repülésre indult április végén, amikor a levegőből rábukkantak egy hajóroncsra, amelynek vonalait annak ellenére gyönyörűen lehetett látni, hogy közel négy méteres mélységben pihentek. Az 1917. október 29-én elsüllyedt gőzösön 32-en utaztak, szerencsére mindegyikőjüket időben és épségben kimentették a merülő hajóról, amely a Pyramid Pointnak nevezett északi földnyúlvány és a North és South Manitou Islands közrefogta részen merült a habok alá.
Az elolvadó jégfelület okozta víztisztaságnak köszönhetően számos további roncs is előbukkant. Többek között a 37 méteres James McBride roncsa is láthatóvá vált a Sleeping Bear Point közelében. Az 1848 április elsején a vízre bocsátott McBride az első teherszállító hajó volt, amely az Atlanti-óceánról behajózott a Nagy-tavak vizére. A fával megrakodott hajó 1857 októberében futott zátonyra, chicagói tulajdonosa pedig úgy döntött, hogy a biztosítás nélküli hajót nem érné meg visszavontatni a kikötőbe.
Egyes becslések szerint hatezer elsüllyedt hajó roncsa lehet a Nagy-tavak fenekén, azonban csupán 1500-nak ismerjük pontosan a hollétét, valamint a nevét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap