Évszázadok óta egyre többet mesélnek az ókori rómaiak életéről Pompeji maradványai
2022. március 13. 15:58 Múlt-kor
Korábban
Kupidók és császári rokonok
Pompejiben természetesen nemcsak a katasztrófában elhunytak maradványai az érdekesek, hanem a fennmaradt épületek is. A művészettörténészek és a régészek, köszönhetően a korán meginduló feltárásoknak, az itt található falfestményekről nevezték el a pompeji stílust, amelyből az i. e. 2. századtól az i. sz. első századig négy követi egymást, és amelyek segítettek más épületeket is pontosabban datálni.
Míg a római városokban gyakoriak az ún. insulák, a földszinten üzletekkel vagy tavernákkal, az emeleteken pedig kisebb méretű lakásokkal, addig Pompejiben a római elit számtalan domust emelt, amelyek többnyire a legjellegzetesebb leletükről, vagy falfestményeikről kapták a nevüket.
A restaurált Cryptoporticus háza belülről
Ilyen például a Faun háza, amely arról a bronzszoborról kapta a nevét, amelyet az udvarán találtak meg német régészek az 1830-as években. A leghíresebb műalkotás, amely hozzá kapcsolódik, mégsem a faunszobor, hanem a Nagy Sándor-mozaik, amely az isszoszi csatát örökíti meg a makedón uralkodóval, és a menekülő III. Dareiosz perzsa királlyal együtt. Egyesek szerint a ház Publius Sullának, a diktátor unokaöccsének épülhetett, akinek a város betelepítésének a megszervezése volt a feladata.
Az Arany Kupidók háza az itt talált aranylemezekről nyerte el a nevét, amelyek az egyik szobát díszítették. Vélhetően Néró császár második feleségének, Poppaea Sabina egy rokonának volt a tulajdona. A tragikus költő háza szintén egy festményről nyerte el a nevét, amelyet egy színészetet oktató férfiról neveztek el, de a számtalan freskó közül talán az egyik leghíresebb a Vigyázz, kutya! feliratú.
A híres, kutyára figyelmeztető padlómozaik
Persze a tulajdonosok megnevezése a legtöbb esetben meglehetősen kérdőjeles, de néhány esetben a régészeknek erre is lehetőségük nyílt. A Vettitusok házának névadóit egy pecsétgyűrű és a ház falára írt kampányüzenetek révén sikerült azonosítani. A ház ismertebb emlékei közé tartozik a méretes fallosszal megáldott Priaposzt ábrázoló falfestmény.
Sallustius háza az egyik legrégibb épület, és a falán megmaradt az őt hivatalba emelni kívánók által hátrahagyott grafiti, (bár a házban egy másik személyhez tartozó pecsétgyűrű került elő). Olykor az egyes lakóházakhoz nevet nem, csak foglalkozást tudtak párosítani a régészek, így az orvos háza, amelyben műtéthez és orvosláshoz szükséges eszközöket találtak, vagy a pék háza, amelyhez malom, kemence, gabonatárolók, egy kis üzlet, valamint a malmot hajtó állatok istállója kapcsolódott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.