Európai nagyhatalommá emelte Magyarországot Könyves Kálmán
2024. február 3. 15:05 Múlt-kor
Korábban
Bölcsen irányította országát a „ronda” király
Könyves Kálmán uralkodása azonban nemcsak az Álmossal való küzdelemről szólt. Nevéhez két törvénykönyv is fűződik. Törvényei közül a boszorkányokkal kapcsolatos, a korban rendkívül felvilágosult rendelkezése a legismertebb: „De strigis vero, quae non sunt, ne ulla quaestio fiat”, azaz „lidércek ellen pedig, minthogy nincsenek, semminemű kereset ne legyen”.
Könyves Kálmán királlyá koronázása a Képes krónika illusztrációján (kép forrása: Wikimedia Commons)
A boszorkányüldözések leállítása mellett Kálmán 1100-ban és 1116-ban kiadott törvénykönyveiben szabályozták a magántulajdon védelmét, a bíráskodást és a tanúskodás rendjét és számos, az egyház működésével és birtokaival kapcsolatos törvény is ekkor született. A házasság egyházi szentesítésének a szükségességét is ekkor foglalták törvénybe.
A törvényalkotás mellett Kálmán király, I. László nyomdokait követve, megszilárdította a magyar uralmat Dalmáciában és horvát földön. 1102-ben Tengerfehérváron (ma Biograd na Moru, Horvátország) horvát királlyá koronázták.
A Képes krónika úgy festette le korának egyik legműveltebb uralkodóját, Kálmánt, mint aki „testalaktára nézve hitvány volt, de ravasz és tanulékony, borzas, szőrös, vaksi, púpos és sánta volt, és selypített”.
Ezt a cseppet sem hízelgő leírást azonban fenntartásokkal kell kezelni, hiszen Könyves Kálmán király uralkodásának történetét akkor jegyezték le, amikor már Álmos utódai ültek a magyar királyi trónon. Kálmánt ugyan fia, II. István követte a hatalomban, de ő 1131-ben utód nélkül halt meg, így végül II. (Vak) Bélát, Álmos Kálmán által megvakíttatott fiát koronázták királlyá.
Hogy valóban ronda volt-e Kálmán király, nem tudjuk, de az bizonyos, hogy uralkodása alatt a keresztény magyar állam Kelet-közép Európa egyik vezető hatalmává nőtte ki magát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap