Elhunyt David Crosby, a folk-rock legendája
2023. január 20. 15:11 MTI
Elhunyt David Crosby amerikai folk-rock zenész. A Byrds, valamint a Crosby, Stills, Nash & Young egykori tagja 81 évesen, hosszú betegség után halt meg szerdán.
David Crosby a színpadon 1974-ben (kép forrása: Wikimedia Commons / Tony Morelli / CC BY 2.0)
Korábban
A gitáros, énekes, dalszerző halálhírét ügynöke erősítette meg. A halál pontos okát egyelőre nem közölték. Korábbi zenésztársai kiemelték tehetségét és kreativitását, ugyanakkor emlékeztettek arra is, hogy Crosby számos konfliktus forrása volt – írja hírportálján a BBC.
Graham Nash a vele való viták ellenére mély szomorúságát fejezte ki halála kapcsán, és úgy fogalmazott, hogy hatalmas űrt hagyott maga után. Stephen Stills szerint vitathatatlanul zenészóriás volt, még ha sokszor egymásnak is estek.
Twitter-bejegyzésében Brian Wilson, a Beach Boys énekese hihetetlen tehetségnek és csodálatos személyiségnek nevezte.
David Crosby 1941-ben született Los Angelesben az Oscar-díjas operatőr, Floyd Crosby gyermekeként. 1964-ben csatlakozott a Byrds együtteshez; a folk-rock csapat első nagy sikere egy Bob Dylan-feldolgozás, a Tambourine Man volt. Zenei képességeit, gitározási technikáját, kellemes énekhangját mindenki elismerte, viharos természete miatt azonban 1967-ben távoznia kellett a Byrdsből.
Ezt követően alapított supergroupot Stephen Stillsszel és Graham Nash-sel, a formáció nagy sikerrel lépett fel az 1969-es woodstocki rockfesztiválon.
A trióhoz csatlakozott Neil Young is, a négyes pompás lemezeket készített – Crosby írta például az Almost Cut My Hair és a Déja Vu című hippihimnuszt – de a belső konfliktusok miatt csak néhány évig dolgoztak együtt. A CSNY egy-egy koncert erejéig a következő évtizedekben is összeállt.
A kackiás bajszáról és ellenkulturális politikai megközelítéséről is elhíresült Crosby szólóban is sikeres volt, hat évtizedes pályafutása talán legjobb anyaga az utolsó, 2021-ben kiadott For Free volt. Azon kevesek közé tartozott, akiket kétszer is beválasztottak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.
Nehéz ember volt, számos alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel. 1982-ben drog- és fegyverügyek miatt letartóztatták, hedonista életmódja miatt egészségi állapota ingatag volt, 1994-ben májátültetésen esett át.
Egy 2019-es interjúban, amelyet a Los Angeles Timesnak adott, sajnálatát fejezte ki múltbeli viselkedései miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.