Éles fegyverek sültek el a színpadon Shakespeare korának kocsmai hangulatú színházaiban
2022. augusztus 29. 18:01 Múlt-kor
Korábban
Asztalhoz!
Míg a színpadon római uralkodók és angol királyok alakja kelt életre, a közönség vadhúst, garnélát és folyami rákot fogyasztott, mellé pedig teknőslevest szürcsölt. A földszinti nézőtéren pedig osztrigát ettek: „A Rose-nál talált 433 tengeri puhatestű maradvány nagy része, 77%-a osztrigahéj” – mondja Bowsher.
Cserépedény- és pipadarabok, amelyek az elsőnek tartott londoni színház, az 1576-ban James Burbage által épített The Theatre ásatása során kerültek elő
Az Atlanti-óceánból érkező, utcai árusok által olcsón kínált osztriga akkoriban nem számított luxuscikknek. A régészek ezenkívül nagy mennyiségben találtak görögdinnye- és tökmag-, valamint aszalt- és frissgyümölcs-maradványokat is.
A teremben persze dohányozni is lehetett. „Különféle pipákat is találtak, bizonyítva, hogy a dohány, amely kevesebb, mint egy évszázaddal korábban érkezett először Amerikából, gyorsan elterjedt Angliában” – magyarázza Bowsher. Próbáljanak ma rágyújtani egy színházban: azon nyomban megszólalnak a riasztók.
A Globe színház belülről
Az angol színházakban azonban nem a dohányzás jelentette a legnagyobb veszélyforrást: a színpadokon használt ágyúk és pisztolyok ugyanis valódiak voltak. Ugyanazok a fegyverkovácsok készítették őket, akik a királynő seregét és a flottáját is felfegyverezték.
Philip Cawdy 1587-ben keletkezett levele beszámol egy előadás alatt történt balesetről, amelyben egy éles, lövedékkel töltött fegyver majdnem megölt egy nőt és egy kisgyereket. Bár Cawdy könnyen eltúlozhatta a történetet, ugyanis a színházra mint az erkölcsi fertő színhelyére tekintett, hasonló esetekről más források is beszámolnak. Többek között a Globe vesztét is ágyúzás következtében keletkezett tűz okozta 1613. június 29-én, Shakespeare új drámája, a VIII. Henrik előadása közben.
Bigott puritánok
Mégsem a tűzvész vetett véget a szórakozás ezen kaotikus, de élettel teli formájának. Mr. Gawdy és barátai, a puritánok ugyanis Oliver Cromwell vezényletével polgárháborút robbantottak ki és eltörölték a monarchiát. 1642-től kezdve a gyűlölt uralkodók és szimbólumaik üldözése magával vonta a színházak bezárását is.
Az előadások során használt fegyverek mind valódiak voltak
„20 év leforgása alatt az Erzsébet-kori előadások emlékei teljesen feledésbe merültek, de legalábbis elhalványultak” – jegyzi meg Molinari. A monarchia restaurációja idején (1660) felhúzott színházak már teljesen mások voltak: olasz mintára épültek, négyszögletes alaprajzzal, amelyekben már csak a színpad egyik oldalán volt nézőtér, és színésznők is felléphettek. Shakespeare letűnt világának London utcái alatt rejtőző maradványai pedig – a régészeknek köszönhetően – csak több száz évvel később bukkantak fel újra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.