Elárverezik a padláson talált állítólagos Caravaggio-festményt
2019. március 11. 11:09 MTI
Június 27-én Toulouse-ban bocsátják árverésre a Judit lefejezi Holofernészt című festményt, amelyet 2014-ben találtak egy dél-franciaországi ház padlásán, és amelyet szakértők Caravaggiónak tulajdonítanak – közölték a brit fővárosban.
Korábban
Az 1607-ben keletkezett bibliai tárgyú kép jelenleg egy nemzetközi bemutatókörút részeként a londoni Colnaghi Galériában látható. Eric Turquin, az “elveszett” festmény vizsgálatát vezető francia művészettörténész szerint 150 millió eurót is megadhatnak érte. Főleg Európán kívüli érdeklődőkre számítanak. A több mint 400 éves festményt 2014 áprilisában egy csőtörés nyomán fedezték fel egy Toulouse környéki házban, ahol mintegy 150 évig rejtőzködött. A képen a bibliai Judit látható, aki Bethulia városában élt. Judit a várost körülzáró Holofernész asszír hadvezér táborába ment, és a hadvezér kegyeibe férkőzött, majd lefejezte őt.
A festményt nem vásárolta meg sem a francia állam, sem egyetlen francia közgyűjtemény, így a képre 2016-ban elrendelt kiviteli moratórium tavaly novemberi lejártával szabadon eladható. Az érdeklődés hiányát szakértők az eredet bizonyítatlanságával és a kért 120 millió eurós összeg nagyságával magyarázzák. Turquin szerint a festmény, amely “legalább 100 évet töltött a padláson”, meglepően jó állapotban van. Alapos és kezdetben titkos vizsgálaton esett át – mondta. Az egyik legjelentősebb Caravaggio-szakértő, Nicola Spinosa volt nápolyi múzeumigazgató szerint a bibliai Juditot ábrázoló festmény “csaknem bizonyosan a lombard mester keze munkája, még ha erre soha nem is lesz cáfolhatatlan bizonyíték”. Ez a második olyan Caravaggio-festmény, amely a részeg asszír tábornokot, Holofernészt lefejező Juditot ábrázolja. Az első, 1600-ra datált kép a római Barberini-palotában látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.