Einstein évszázados elmélete még annál is pontosabb mint ahogy eddig gondoltuk
2017. december 5. 15:05 MTI
„Páratlan pontossággal” erősítette meg a Microscope nevű francia műhold Einstein relativitáselméletét - közölte hétfőn a CNES francia űrügynökség. A 2016-ban felbocsátott kicsiny műhold eddig nem bukkant olyan tényezőre, amely kétségbe vonná a híres fizikus által száz éve kidolgozott elméletet.
Korábban
A kutatás első eredményei „páratlan pontossággal” mutatják ki, hogy a testek ugyanolyan gyorsulással zuhannak a légüres térben - közölte a CNES. A Föld felett 710 kilométerre keringő Microscope feladata, hogy a szabadesés egyetemlegességét vizsgálja a légüres térben és a világűrben, 100-szor nagyobb pontossággal, mint a Földön.
Einstein a gravitáció és a gyorsulás közötti ekvivalencia elvére építette fel a relativitáselméletét. A Földön az ekvivalenciaelvet 13 tizedes pontossággal tudták igazolni. A Microscope, amelynek a küldetése 2018 végéig tart, ezt akár 15 tizedes pontossággal képes megtenni. A műhold által gyűjtött adatok 10 százalékának elemzése után a Physical Review Letters című szakfolyóirat hétfőn megjelent számában a kutatók által közzétett cikk szerint a műszernek eddig 14 tizedes pontosságot sikerült elérnie.
A 300 kilogrammos műholdban két különböző összetételű (platina, illetve titán) egymásba helyezett henger formájú tárgy van, a külső behatásoktól teljesen védve. A kísérlet során a gyorsulásmérőkkel a két test egymáshoz viszonyított helyzetét mérik. A kísérlet kezdete óta a Föld körül keringő két tárgy összesen a Föld-Nap távolság felének megfelelő 85 millió kilométert zuhant.
Ha az ekvivalenciaelv igaz, a két tárgy egymáshoz képest nem mozog, mert ugyanazzal a gyorsulással esnek - magyarázta Thibault Damour fizikus, a cikk egyik szerzője. Ha viszont „mozognak”, az az ekvivalenciaelv megsértése lenne.
Eddig még ilyet nem tapasztaltak, ami azt jelenti, hogy Einstein elmélete még annál is igazabb, mint gondolták - magyarázta az IHES természettudományi intézet professzora.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.