Egyedi érzékkel rendelkezett a merész harctéri húzásokhoz Erwin Rommel
2021. június 16. 15:02 Múlt-kor
Korábban
Kudarcok
Rommel friss utánpótlással indította el az újabb támadását 1942-ben, és ekkor aratta legnagyobb sikereit is. Június 21-én elesett Tobruk, majd az első el-alameini csata előtt mindössze 106 kilométerre megközelítette Alexandriát. Mindezt úgy, hogy folyamatosan utánpótlási problémákkal kellett küszködnie, az ellenfelei pedig szinte folyamatosan túlerőben voltak mind a levegőben, mind a szárazföldön. Rommel hiába bombázta a kéréseivel Hitlert, hogy Afrika legalább olyan fontos hadszíntér, mint a Szovjetunió, az ellátási problémák nem szűntek meg.
A Sivatagi Róka méltó ellenfelet kapott Bernard Montgomery személyében, aki megfelelően tudta felhasználni a rendelkezésére álló túlerőt, és elődeivel szemben nem esett bele Rommel csapdáiba. Óvatossága és aprólékossága döntő tényezőnek bizonyult. A két el-alameini csatában, valamint Alam el Haifánál a britek megállították az Afrika Korpsot.
Rommel kénytelen volt visszavonulni, de ekkor is bebizonyította, hogy a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a támadó hadműveletekhez értett. 1943 februárjában még vereséget mért a nyugat felől érkező, friss amerikai csapatokra s Kasserine-hágónál, de 1943-ban Hitler visszahívta, miután a Führer előtt is világossá vált a helyzet tarthatatlansága.
Ezután először Olaszországban szolgált, de az olaszokban továbbra sem bízott, és utóbb kiderült, hogy helytelenül vélekedett úgy, hogy az 1943-as szicíliai partraszállás után gyors összeomlás következik be. 1944-ben az Atlanti fal erődítményrendszer munkálataiba kapcsolódott be, a szövetségesek partraszállására készülve. (Rommel spárgáinak hívták például azokat a 4-5 méter magas oszlopokat, amelyeket az ellenséges vitorlázórepülőgépek és ejtőernyősök ellen állítottak fel).
Június 6-án azonban nem tartózkodott a német csapatok közelében, mert a felesége születésnapját ünnepelte odahaza. Ő is tévesen ítélte meg a partraszállás várható helyét, mivel Calais-nál várta azt, viszont úgy vélte, hogy gyors mozgású páncélos egységekkel még időben vissza lehet szorítani a szövetségeseket. Nem sokáig tudott bekapcsolódni a hadműveletekbe, 1944. július 17-én ugyanis két szövetséges gép megtámadta a gépkocsiját, Rommel pedig kirepült belőle, és súlyos sérüléseket szenvedett.
Csak a balesete akadályozta meg, hogy részt vegyen a Hitler ellen szőtt katonatiszti összeesküvésben, amely a július 20-án végrehajtott sikertelen merényletben csúcsosodott ki. Az ezt követő nyomozás elől azonban a Sivatagi Róka szerepe sem maradhatott rejtve, úgyhogy Hitler elengedte a kezét, és elrendelte a halálát. 1944. október 14-én öngyilkosságra kényszerítették, a Führer cserébe megkímélte a családját és a hírnevét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap