Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence
2024. szeptember 18. 14:20 Múlt-kor
Korábban
A társas vállalkozó
John Hawkins számára a tenger nem volt ismeretlen, édesapja, William VIII. Henrik egyik kapitánya volt. A fennmaradt írásai és levelei alapján úgy tűnik, hogy művelt ember volt, aki értett a matematikához is, noha nem tudjuk, hogy hol végezte az iskoláit.
Az azonban bizonyosnak tűnik, hogy húsz éves korában Plymouthban belekeveredett egy kocsmai verekedésbe, ahol megölt egy embert. Végül királyi kegyelmet nyert, miután bebizonyosodott, hogy ellenfele volt a támadó.
Hawkins volt az elsők egyike, aki kihasználta az atlanti kereskedelmi háromszög nyújtotta lehetőségeket. Ez lényegében úgy működött, hogy üzleti partnereitől pénzt szerzett, azokon hajókat szerelt fel, és a nyugat-afrikai térségbe exportált textíliákat, rumot és más javakat. Ott rabszolgákat vásárolt, akikkel telezsúfolta a hajóit, majd elvitorlázott velük a karibi térségbe, ahol nemesfémet, vagy más, újvilági nyersanyagokat és luxuscikkeket vett az így szerzett pénzen, a friss rakományt pedig Angliában értékesítette.
Első utazására, amelyre 1562–63 között került sor, három hajót szerelt fel, majd kifosztott egy portugál rabszolgahajót, ezt követően pedig elhajózott a Karibi-szigetekhez. Ott, annak ellenére, hogy a spanyol hatóságok lefoglalták két hajóját, sikeresen túladott a rabszolgákon, így a londoni befektetők számára végül hasznot hozó vállalkozásnak bizonyult a kaland.
Drake iránytűje a londoni National Maritime Museumban
Második útjához Hawkins már Erzsébet királynőtől lízingelte a 700 tonnás Jesus of Lübecket, amelyet zászlóshajójává tett. Ekkor már Drake is vele tartott. Afrika nyugati partjainál rabszolgákat gyűjtött, majd elhajózott az Újvilágba. Ott a spanyolok azzal próbálkoztak, hogy 7,5%-os vámot vetettek ki Hawkins árujára, de később, miután Hawkins megfenyegette őket, hogy felgyújtja a városaikat, meggondolták magukat. Végül 1566-ban tért vissza Angliába, az expedíciója pedig 60%-os hasznot hozott a befektetőknek.
Hawkins harmadik útján Drake már saját hajót kapott, a Judithot, amelyen kamatoztathatta addig megszerzett tapasztalatait. Ennek ellenére ez az út nem végződött jól. Kezdetben ismét zsákmányoltak egy portugál rabszolgahajót, de a mexikói San Juan de Ulúa kikötője közelében egy erős spanyol egység rajtuk ütött.
A Jesus of Lübeck és a flotta odaveszett, egyedül Drake és a Judith, valamint Hawkins egy másik hajója, a Minion tudott elmenekülni. Az út teljes csőd volt, Drake-t azzal is megvádolták, hogy lopott a Judithon lévő zsákmányból, és Hawkins is azt hitte egy ideig, hogy Drake szándékosan hagyta őt magára a spanyolok elleni csatában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.