Egy apáca is segített II. János Pál merénylőjének elfogásában
2020. május 13. 17:17 Múlt-kor
„Ezer köszönet a szentnek. Sokáig éljen Jézus Krisztus!” – suttogta 2014. december 17-én II. János Pál pápa sírjánál egy középkorú török férfi, miközben egy virágcsokrot helyezett el a néhány hónappal korábban szentté avatott egyházfő végső nyughelyén.
Korábban
Bár az őszhajú látogató látszólag nem sokban különbözött a Szent Péter-bazilikában található sírhelyt aznap felkereső több ezer turistától, valójában nagyon is kilógott a sorból. Ő volt az egyetlen, aki korábban megkísérelte meggyilkolni II. János Pált.
Mehmet Ali Ağca 1981. május 13-án 17 óra 17 perckor lőtt rá a katolikus egyházfőre, aki éppen audienciát tartott a Szent Péter téren összegyűlt több ezer hívő előtt. A merénylő 9 mm-es Browningjának négy golyója a pápát találta el, további kettő pedig megsebesített két turistát. A vatikáni biztonsági szolgálat vezetője több hívő – többek között egy apáca – segítségével azonnal elfogta Ağcát. Az egyházfőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Bár vérállománya közel háromnegyedét elveszítette, a többórás műtét sikeresnek bizonyult. Ağcát 1981 júliusában életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek.
Bár a merénylet háttere máig homályos, a szakértők szerint könnyen elképzelhető, hogy – Ağca vallomásának megfelelően – a KGB és a bolgár titkosszolgálat is érintett volt az ügyben. II. János Pál ugyanis nem rejtette véka alá antikommunizmusát, ez pedig nem sokkal a pápa hazájában, Lengyelországban történt viharos események után, a hidegháborús feszültségek ismételt fellángolásának időszakában elegendő indokot jelenthetett a népszerű egyházfő félreállítására.
Akárhogyan is történt, a pápa már rögtön a merénylet után megbocsátott Ağcának, akit 1983-ban cellájában is meglátogatott. A muszlim merénylő még börtönévei alatt áttért a katolikus hitre. 2000-ben II. János Pál közbenjárására amnesztiával szabadult, ám hazájában, Törökországban egy korábbi gyilkosság miatt ismét leültették. 2010-ben, immár teljesen más emberként jött ki végleg a börtönből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.