Egész életében apja örökéért harcolt János Zsigmond
2023. július 7. 10:40 Múlt-kor
Korábban
Lázadások és harcok
Izabella mindössze negyven esztendősen, 1559. szeptember 15-én elhunyt Kolozsváron. Rövid kormányzása alatt több felső-magyarországi erősséggel is bővítette a János Zsigmond uralma alatt álló területeket, és egy erdélyi főurak által indított felkeléssel is leszámolt.
A már szinte nagykorú János Zsigmond anyja tanácsadóival sikeresen átvette a hatalmat, helyzete azonban továbbra sem volt biztos: Ferdinánd újabb hadjáratot indított Erdély megszerzésére, több erdélyi úr átállt a Habsburgokhoz, majd a székelyek is lázadást indítottak.
I. Ferdinánd király
A Habsburgok elleni harcok Ferdinánd 1564-es halálát és II. Miksa trónra lépését követően is folytatódtak. Bár az 1565-ös szatmári megállapodással úgy tűnt, közel a béke – ezzel II. János lemondott volna a királyi trónról, azonban megtarthatta volna az akkor uralma alatt tartott területet, és feleségül vehette volna Miksa húgát, Johannát –, végül a szultántól érkező katonai segítség ígérete vonzóbbnak bizonyult az ifjú király számára.
A folytatódó háború nem vezetett jelentős eredményre, Szulejmán 1566-ban Szigetvár ostrománál két hónappal 72. születésnapja előtt meghalt. Utóda, II. Szelim 1568-ban külön kötött békét Miksával, a Habsburg fél és II. János között 1570-ben történt kísérlet a viszony rendezésére a speyeri szerződéssel.
1570. augusztus 16-án ennek értelmében János lemondott királyi címéről, és felvette az Erdély és Magyarország hozzákapcsolt Részeinek fejedelme címet. Mivel a szerződést a regensburgi birodalmi gyűlés csupán 1571. március 10-én ratifikálta, János Zsigmond pedig március 14-én meghalt, fejedelemként való uralkodása hivatalosan mindössze négy napig tartott.
Szulejmán és a 26 éves János Zsigmond találkozója Zimonyban 1566-ban – a fiatal uralkodó élete végéig hintapolitikára kényszerült
Erdély vallási toleranciájának megalapozóját Gyulafehérváron, Hunyadi János egykori kormányzó, valamint édesanyja, Jagelló Izabella mellé temették el. A sírt 1599-ben Vitéz Mihály havasalföldi vajda serege feldúlta és kirabolta.
János Zsigmond vagyonát nagybátyjára, II. Zsigmond Ágost lengyel királyra hagyta. Utóda a speyeri szerződés értelmében Miksa uralma alá kerülő Erdélyben Bekes Gáspár lett volna, azonban az erdélyi rendek a II. Szelim által kihirdetett szabad fejedelemválasztási jog értelmében Báthory Istvánt tették meg vezetőjüknek.
Bár élete utolsó éveiben is kísérletet tett házassági szövetség létrehozására a Habsburgokkal (amelyet a Porta tiltott meg neki), János Zsigmond végül sosem nősült meg, és egyéb kapcsolatokból származó gyermekekről sem tud a történelem. Kora egyik legműveltebb államférfija volt, nyolc nyelven beszélt és olvasott, egyúttal jó vadász és lándzsavető hírében is állt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.