Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából VII.
2023. január 18. 09:07
„Láttam a nagy csapást, a zűrzavart, a sereg pusztulását. Láttam a kegyetlenségeket, tehetetlenséget, fejvesztettséget. (…) Nem, nem lehet hűen leírni a szenvedéseket, melyek halálhörgéseikkel beterítették a harcteret és az ég felé kiáltoztak!” – írta műve bevezetőjében vitéz Erdélyi Béla, aki hadnagyi rendfokozatban, embereiért felelős tisztként élte végig a magyar 2. hadsereg katasztrófáját a Donnál a 108/2. század kötelékében. Január 30-áig tartó sorozatunkban az ő Vér és acél – Keleti frontnapló – Don, 1942/43. címen megjelent visszaemlékezéseiből szemlézve emlékezünk a 80 évvel ezelőtt történt borzalmakra.
Magyar honvédek egy vasúti vagonon, 1942. (kép forrása: Fortepan / Saly Noémi)
Korábban
1943. január 18.
I.
A lovászomat a felnyergelt hátaslovammal délelőtt fél 10-re a parancsnokság elé rendeltem. Az őrmesterrel elbeszélgettem még a zavaros katonai helyzetről, és hogy Novij Oszkolba indulok. Utasítottam, hogy mihelyt elmenni lát, telefonálja meg a segédtiszt úrnak, hogy hozzá indultam.
–Értem, hadnagy úr!
Előbb lépésben mentem, majd ügetésre fogtam a lovat. Vágtatni nem lehetett, mert a 26 fokos hideg, a huzat miatt kibírhatatlanná vált. Novij Oszkolban nagy volt a kapkodás!
A városba települt parancsnokságok, alakulatok nagyrészben már hátravonultak, néhányan az ittmaradottak közül útrakészen álltak. Osztrogozsszk felől, a frontszakaszok katonái vonszolták magukat, menekültek. A lábak pokrócokba voltak burkolva. Jöttek, jöttek több szakasznyi tömegben, vagy 5-10 fős csoportokban. Mindenki – takaróba, vagy egyéb lepelféleségbe burkolta magát. Olyan is volt, aki magánosan jött. Bot volt a kezében, arra támaszkodott. Soknak zsákból gyűrt csuklya volt a fején. Puska senkinél!
Megállítottam egy 4 fős csoportot.
–Katonák, álljanak meg!
Nem néztek rám, csak vonszolták magukat tovább.
–Állj! – kiáltottam erősen rájuk.
Mint a bambultak, úgy álltak meg.
–Honnan jönnek?
Nem válaszoltak.
–Honnan jönnek, az istenit, feleljenek! Süketek maguk?
Egy tizedes volt köztük, tőle igyekeztem kérdezősködni:
–Honnan jönnek? – kérdtem ismét.
–A Dontól!
–A Don melyik részéről? Milyen magasabb csapattesttől?
–Osztrogozsszktól keletre, a 10. könnyű hadosztálytól!
–Ezrede?
–A 6. gyalogezred!
–Mi van a hadosztállyal?
–Szétvertek bennünket! Akik megmaradtunk, menekülünk! Megfagyunk, éhségünkben meghalunk!
–Éhesek?
–Két napja nem ettünk, nem ittunk!
Néztem a szerencsétleneket. Szinte összeestek fagyos-éhes gyengeségükben!
–Nézzék, ott van egy katonai parancsnokság! – mutattam a zászlóaljam épületére. –Menjenek oda, ott ellátják magukat élelemmel, és meg is pihenhetnek!
–Nem, nem, hadnagy úr!
Ezt olyan félelemmel, olyan riadtsággal kiáltották, hogy kérdés merült fel bennem, hogy mi van ezekkel az emberekkel?
–Bemegyek magukkal. jöjjenek velem! Egyenek, és kapjanak erőre!
–Félünk, hadnagy úr!
–Miért, és kitől félnek?
–Sok katonát lőttek már agyon, akik élelmet kerestek!
–Fosztogattak?
–Élelmet akartunk szerezni, meg testünkre valami meleg ruhát!
–Kik lőtték le a katonákat?
–Az ezredesek, meg a tábornokok, és az ő parancsaikra a fegyveresek!
Elgondolkodtam. A rendcsinálás meg nem engedett eszközökkel történik!
Makacskodtak, nem tudtam velük mit tenni, útjukra engedtem őket. A lovat az őrségre bíztam, s beléptem a parancsnoksági szobába. Bent a zászlóalj adattára-irattára már ládákba volt csomagolva, elvonulási parancsra vártak.
Zűrzavar mindenütt! Nincs kézben az út és az utca! Ellentmondó parancsokról értesülünk! Mindenki mást akar! Igazi káosz van a fejekben, éppúgy, mint a harcok terein! Aki teheti, menekül! Pánik uralja a várost!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap