Démonoktól a pentagramokig – miről mesélnek a titokzatos középkori templomgraffitik?
2016. március 25. 08:34
Az angol középkori templomok – a szörny- és a démonábrázolásoktól kezdve a halottakért elmondott latin imákig – tele vannak falfirkákkal. De vajon mit árulnak el ezek a sokszor csak nehezen megfejthető rajzok a középkori emberek gondolkodásáról?
Korábban
Kőbe vésett imák
Matthew Champion régész 2015-ben megjelent, Medieval Graffiti című könyvében megkísérli feltárni a közelmúltig szinte teljesen figyelmen kívül hagyott falfirkák jelentését. Munkájában több ezer angliai graffitit vizsgálva igyekszik választ adni a kérdésre – olvasható a historyextra.comon.
Manapság meglehetősen furcsának hatna, és feltehetően az egyházfik rosszallását vonná maga után, ha valaki graffitikkel dekorálná ki egy templom falait, a középkorban azonban teljesen más volt a falfirkákhoz való hozzáállás: teljes mértékben elfogadhatónak tekintették az „Úr házának” falain való megjelenésüket. Az elmúlt évszázadokban egy maroknyi kutatón kívül gyakorlatilag senki sem vett tudomást a középkori graffitik létezéséről, és sokan még manapság is „unatkozó” kórustagok kreálmányaiként tekintenek az alkotásokra, annak ellenére, hogy azok sok esetben jóval a kórusfiúk felbukkanása előtt keletkeztek. Az utóbbi években azonban egyre élénkebb tudományos érdeklődés övezte a kérdéskört.
De miért fontos egyáltalán ezt a kérdést vizsgálni? Matthew Champion szerint a válasz nagyon egyszerű: ha valaki szétnéz a vidéki Anglia templomaiban, az ólomüvegablakoktól kezdve a sárgaréz műemlékekig számos olyan tárgyat és műalkotást talál, amelyet a társadalom mintegy 5-10 százalékát kitevő réteg épített vagy építtetett saját emléke megőrzésére, a társadalom további 90-95 százalékának életét, alkotásait, gondolatait azonban jóval kevésbé ismerjük. Mindennapjaikra olykor persze következtethetünk egyes közép- és kora újkori végrendeletekből és peres iratokból (lásd: Montaillou falu, vagy a 16. században élt friuli molnár, Menocchio története), ezeken kívül azonban rendkívül kevés forrás áll rendelkezésre a társadalom alsó rétegeinek életéről. Graffitiket azonban az arisztokratáktól kezdve a legalsó osztályok tagjaiig bárki, bármikor rajzolhatott a templom falaira. Ezek az alkotások szinte szó szerint a középkori egyház „elveszett hangjait” jelenítik meg.
A jelenleg is zajló kutatások során kiderült: bár elképzelhető, hogy valóban léteznek unatkozó kórustagok „munkájának” tekinthető falfirkák, a graffitik túlnyomó többsége vallási tartalmat jelenít meg. Egyszerűen fogalmazva: kőbe vésett „imákról” van szó. Egyes esetekben ezt szó szerint vehetjük, mivel – többek között a jó termésért vagy egy jelentős késésben lévő hajó szerencsés visszatéréséért könyörgő, esetleg az elhunyt hozzátartozók lelki üdvéért fohászkodó – latin nyelvű imaszövegek is találhatók a falakon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.