Dél-Amerikában is fosztogatott Butch Cassidy bandája
2024. november 4. 18:05 Múlt-kor
Nincs olyan korszak az emberiség történelmében, amelyhez ne kapcsolódnának bizonyos teóriák, vagy elképzelések, amelyek arról szólnak, hogy az elénk tárt tények mögött mi a tényleges valóság. A vadnyugat történelme sem szűkölködik ilyen elméletekben. A legismertebb és széles körben tárgyalt eset Butch Cassidyhez és a Sundance kölyökhöz fűződik. Ők a leáldozófélben lévő vadnyugat helyett Bolíviában próbáltak szerencsét, ám a hivatalos jelentések szerint 1908-ban ugyanúgy ráfáztak a próbálkozásra, mint hat évtizeddel később Che Guevara. Vagy mégsem? Néhányan tudni vélik, hogy valójában nem haltak meg.
Butch Cassidy 1901-ben.
Korábban
Vadnyugati karrier
Mint annyi más ismert vadnyugati figurát, Butch Cassidyt sem az eredeti nevén ismeri a világ. 1866-ban, egy Utah-ban élő mormon házaspár első fiaként látta meg a napvilágot Robert Leroy Parker néven, a szüleinek később még 12 gyermeke született.
A család birtokán nőtt fel, ám korán elhagyta azt, és egy Mike Cassidy (ál)nevű cowboy és nem mellesleg marhatolvaj mellett tanulhatta el a vadnyugati élet csínját-bínját, például lovagolni és lőni is. Az ő tiszteletére kezdte el magát Cassidynek nevezni. A Butch név akkor ragadt rá, amikor később hentesként (angolul butcher) is dolgozott.
A törvényen kívüli tettei 1887-ben kezdődtek, amikor összeállt egy Matt Warner nevű férfival, aki amellett, hogy lovakkal foglalkozott, három társával, köztük Cassidyvel együtt kirabolta a coloradói Telluridében található Miguel Valley Bankot. Butch Cassidynek ez volt az első komolyabb akciója, de emellett természetesen még számtalan kisebb-nagyobb bűncselekmény fűződött a nevéhez.
Butch Cassidy fényképe a Wyomingi Territóriumi Börtönből, 1894
1894-ben ismerte meg Ann Bassettet, egyik munkaadója lányát, akivel romantikus viszonyba bonyolódott. Még ugyanebben az évben Cassidyt letartóztatták lótolvajlásért, és két évre ítélték, ám másfél év után szabadulhatott a jó magaviselete miatt.
Szabadulása után ismerte meg azokat a társait, akikkel összeállhatott, hogy komolyabb akciókat hajtson végre. Közülük a legismertebbé váló partnere a Sundance kölyök, vagyis Harry Alonzo Longabaugh volt.
Longabaugh egy évvel volt fiatalabb Butch Cassidynél, és egy pennsylvaniai család legfiatalabb gyermekeként látta meg a napvilágot. Az első bűncselekményét még tizenöt éves korában hajtotta végre, amikor ellopott egy pisztolyt, majd egy lovat és egy nyerget Wyomingban.
Természetesen elfogták, és másfél évre ítélték. Mivel mindez a wyomingi Sundance-ben történt meg, megkapta a Sundance kölyök becenevet szabadulása után.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- A rossz időjárási viszonyok mentették meg Hitler életét
- Hitler a lövészárokban tett szert katasztrófákhoz vezető küldetéstudatára
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap