Csaknem 600 kilogramm robbanószerrel akarták ledönteni 1993-ban a World Trade Centert
2019. február 26. 14:13 MTI
„Igen, terrorista vagyok, és büszke vagyok rá, amíg az amerikai kormány és Izrael ellen irányul, mert maguk több mint terroristák; maguk találták ki és alkalmazzák minden egyes nap a terrorizmust. Maguk mészárosok, hazudozók és képmutatók” – jelentette ki a World Trade Center északi tornyának garázsában 1993. február 26-án végrehajtott robbantásos merénylet fő kitervelője, Ramzi Juszef 1998 januárjában a bíróság előtt.
Korábban
Bár a terroristák azt remélték, hogy az északi torony a robbanás hatására rádől a déli toronyra, mindkét épület állva maradt, a merényletben azonban több mint ezren megsérültek, hatan pedig életüket vesztették. Juszefet öt, az akcióban való részvétellel gyanúsított társához hasonlóan életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A hetedik gyanúsított, Abdul Rahman Jaszin manapság is szabadlábon van.
Juszef eleinte New York többségében zsidók által lakott városrészekben akart robbantani, de később a World Trade Center mellett döntött. Állítása szerint azt remélte, 250 ezer amerikai életét is kiolthatja a robbantás, hogy megtudják, mit érezhettek a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák áldozatai. Juszefet pénzzel és tanácsokkal is segítette unokatestvére, Hálid Sejk Mohamed is, aki később a 2001. szeptember 11-i terrortámadás egyik értelmi szerzőjeként vált ismertté.
A merénylők 1993. február 26-án egy bérelt, sárga színű kisbuszba rejtették a több mint 1300 fontnyi (590 kilogrammnyi) robbanószert. A kocsi nem sokkal dél után parkolt le a World Trade Center északi tornya alatti nyilvános parkolóban. Juszef élesítette a bombát, majd a 12:17-kor bekövetkező robbanás előtt társával, a sofőr Ejad Iszmoillal együtt elhagyta a helyszínt.
Az épület egy hónappal később újra megnyitotta kapuit, de a halálos áldozatokat követelő merénylet híre sokkolta az amerikai közvéleményt. Az egyik szemtanú kijelentette: „Olyan volt, mintha egy repülőgép csapódott volna az épületbe.” Nem sejthette, hogy félelme nyolc évvel később valóra válik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye 14:20
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat 13:20
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése 09:50
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó 08:20
- Csak a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza Jurij Ljubimov tegnap
- Ismeretlen betegségek és kiszámíthatatlan időjárás is fenyegette az első amerikai kolóniát tegnap
- Az Erdélyben élő nemzetiségek békés együttélését hirdette Sütő András tegnap
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek tegnap